Életed filmjének szemlélője

Belekábultunk életünk filmjébe

Tudod, érzed, hogy van benned „valami”, amit léleknek, önvalónak, szellemnek, intelligenciának, felsőbb én-nek is nevezhetsz:

Ez a tudatosság.

Az a tudomás, amelyik érzi és tudja, hogy "vagyok, létezem, élek”. Az, amelyik most kitekint a fejedből, a szemeiden át látja ezeket a sorokat és megérti a mondatok értelmét.

Itt és most vagyok. Élek. Létezem

Fogalmam nincs arról, hogy ki vagyok, mit kéne tennem, hogyan tovább és mi célja mindennek. Teljesen belekábultam a sok rólam szóló elképzelésbe: hogy ki vagyok én, kinek kellene lennem, miként kellene élnem, mit gondolhatok, és mit mondhatok. A személyiségem álarcait hordom magamon, mint a szerepeit játszó színész. Már nem tudom, hogy a sok-sok társadalmi elvárás mögött ki vagyok.

Rohangálunk, pörgünk ebben a magunk alkotta világunkban, hogy még több dolgot magunkénak tudjunk és még többé váljunk. A fejünkben ezernyi gondolat örvénylik folyamatosan, érzelmek sorát kell elszenvednünk és mélyen boldogtalanok vagyunk.

Szenvedünk.

Belezuhantunk a miriád gondolat és érzelem örvényébe és csak fuldoklunk, fuldoklunk.

Ha tudnánk, hogy kik vagyunk, akkor tudnánk azt is, hogy mi dolgunk a világban. De nem tudjuk és borzasztóan szenvedünk.

Félünk és elidegenedünk egymástól, s a természettől.

Öntudatlanul pusztítunk, miközben elménkben úgy gondoljuk, hogy "céljaink" érdekében tesszük. Ilyen muris életforma az ember. Végletesen a gondolatok és fogalmak zsarnoki fogságába esett. 

Filmünk főszereplőinkként megéljük számtalan szerepeinket. Kedves testvér-szerep, aggódó és szerető apa vagy anya szerep, jó munkatárs szerep - ajjajj, s hol vannak még azok az extra maszkok, amelyeket önszántunkból öltünk magunkra. Jobboldali, baloldali, katolikus vagy buddhista - s e számos szerepünket egyre inkább ripacs színészként tudjuk játszani. A szüntelenül szerepeit játszó színész kiég és ripaccsá válik.

Belefáradtunk a szerepek forgatagába és az aggodalomba, hogy vajon eléggé jók vagyunk-e:

"Lehet, hogy nem vagyok elég jó testvér. Nem vagyok eléggé gondos anya vagy apa. Lehet, hogy a munkatársaim nem értékelnek eléggé. Lehet, hogy többet kellene templomba járnom" - Csendes perceinkben megszólal bennünk a sok-sok gondolat, hogy teljesen letörjön, boldogtalanná tegyen minket.

.. és elfelejtettünk élni!

Képtelenek vagyunk gondolatok nélkül lenni: csak létezni és élvezni a létezést

A gondolatok áramlanak és áramlanak, megszakítás nélkül. Mindig a figyelmünket követelik: "Óh, én egy igen-igen fontos gondolat vagyok! Ha nem veszel figyelembe, akkor lehet, hogy  rossz döntést hozol és problémád származik belőle. Annyira fontos gondolat vagyok, hogy tégy engem magadévá, töprengj el rajtam, tégy bármit, csak foglalkozz velem!" És mi annyit foglalkozunk a gondolatainkkal, hogy a gondolataink kábulatába esünk, és egyszerűen csak elfelejtünk élni.

Élni itt és most.

Nyugodtan, békésen, kíváncsian. Ártatlanul.

Egyszerűen csak lenni és szemlélődni: nyitottan, befogadással. Szeretettel.

Lenni és élvezni a létezést.

Hiszen - ha a gondolatainkat lecsillapítjuk - nem veszünk bele a "fontos gondolatok" örvényébe. Látjuk őket, tudomásul veszünk minden gondolatatot és érzelmet, de nem bonyolódunk beléjük.

A gondolatok jönnek és tovatűnnek, mint felhők az égen - de mi nem csimpaszkodunk a gondolat-felhőkbe, hanem hagyjuk, hogy tovaáramoljanak.

Ha van valami teendőm megteszem.

Éberen és tudatosan teszem, figyelve arra, amit teszek. S mivel a sok-sok pörgő gondolat nyomásától megszabadultam, ezért a figyelmem többet van a jelen pillanatban, a most teljességében. Egyszerűen csak élvezettel belemerülök a világba, megtapasztalom azt olyannak, amilyen.

Nyitott vagyok, befogadó

Boldog vagyok.

Nem esem a gondolatok, érzelmek csapdájába.

Amikor szükségem van a gondolkodásra, akkor gondolkodom s amint nincs rá szükségem, egyszerűen csak félreteszem.

Ugyan nem mindig mosolyogva ülök „önmagam tökéletességében”. Néha dühös vagyok, netán sírok, máskor meg kitörő örömmel lelkesedem valaminek. Ha dühöt érzek, akkor hagyom, hogy dühös legyek. Teljes figyelemmel kísérem a dühöm kitörését. Egy villanásnyi időre érzem a dühöt teljes intenzitásában, megtapasztalom, majd továbbengedem. Nem ragadok bele az érzelmek áradatába.

Inkább boldog vagyok. 

Ezt választom. Tudatosan.

Az életet választom és nem az általam épített személyiség-börtönt.

Légy életed filmjének nézője!

Eltelik egy hétköznapi nap, munkával, társas kapcsolatokkal s bizony gyakran megtörténik az, hogy nem a legkellemesebb élményekkel emlékezünk vissza a nap történéseire:

„Unalmas volt a munkám. Hibáztam a munkahelyemen. Nem voltam türelmes társ és nem törődtem eleget a gyermekeimmel. Teljesen fölöslegesen vitába keveredtem a szomszédommal”

Egy-egy élethelyzetben belecsavarodunk gondolataink hálójába, az érzelmeink is magukkal ragadnak, s amikor magunkhoz térünk a sok gondolat és érzelem okozta belső viharból, akkor hajótörötteknek látjuk magunkat: „Ez a napom is eltelt és sok mindent másképp tennék, ha megismételhetném a mai napot!”

„A figyelmetlen életet nem érdemes élni” – mondta bölcsen Szókrátesz s mennyire igaza van! A figyelmünk elveszik a sok gondolatban és érzelemben, ugyanazt a hibát sorozatosan elkövetjük, s mégsem tanulunk belőlük, nem emlékezünk vissza életünk egy-egy időszakára, amikor stresszesek, idegesek voltunk. Amire viszont igen jól emlékezünk, részletekben gazdagon azok a pillanatok, amikor örömmel élveztük a jelenlétünket, a létezésünket – amikor az élet áramlatában (flow) tartózkodtunk.

A tudatosság felé vezető ösvény első állomása, amikor felismerjük a bennünk levő megfigyelő képességét.

Tedd szokásoddá, hogy esténként, elalvás előtt, békésen, nyugodtan visszaemlékezz a nap eseményeire. Úgy lásd lelki szemeiddel, mintha kívülről, nézőként szemlélnéd életed egy-egy filmjelenetét.

Mi történt ma veled? Mi az, aminek nem örültél? Minek örültél s mi tett boldoggá? Milyen érdekes és fontos események történtek veled? Kikkel léptél kapcsolatba és milyen érzéseid támadtak?

Egy-egy mai napi rövid epizódot válassz ki magadnak – egy olyan jelenetet, ami számodra fontos vagy érdekes. Szemléld nézőként életed mai napi filmjét.

Légy tudatában annak, hogy most áttekinted a napodat.

Ahogy megfigyeled a napod fontosabb történéseinek emlékét, számtalan felismerésben lehet részed és örömöd: Észreveszel olyan összefüggéseket, együtt-működéseket, amelyeket korábban nem vettél észre az „elméddel”. Felismered, hogy miket tettél tudattalanul, egyfajta gondolat-kábulatban.

S ami a legfontosabb: Megtanulsz békés, nyugodt megfigyelő lenni életed filmjében!

(Részlet Kery Ervin "Éber tudatosság" - Ugorj fejest önmagadba! c.  könyvéből)