Nem az életed története vagy! (Hanem az életed filmjének tudatos nézője és szereplője..)

Ha találkozol egy ismeretlennel s bemutatkozol, akkor egy hosszú-hosszú élettörténettel rukkolsz elő:

„Látod, ez vagyok én.

Ezek az emlékeim magamról, ilyen voltam kisgyerekként, majd ifjúként. Itt tanultam, itt dolgoztam, s most -látod- 30 éves nő vagyok, családanya, feleség.. Ez a munkahelyem, ez a beosztásom, ezt gyűjtöttem össze magamnak – ez vagyok én. Most már mindent tudsz rólam: ez vagyok én. Mindannak az összessége, amire emlékszem az életem filmjéből. Annak a sok gondolatnak az összessége, amiket gondoltam és elhittem magamról. Én vagyok a nevem, a foglalkozásom, a státuszom, a vagyonom, s én vagyok a vallásos és politikai meggyőződéseim összessége is – én vagyok az élettörténetem. Ilyen sokrétű vagyok. Ez vagyok én..”

De vajon csak a magadról vallott hiteid összessége vagy?

Kik vagyunk valójában?

*Kik vagyunk valójában? * Testünk rejtelmei *Gondolatok és érzelmek rabságában *A végső rejtély birodalma: a tudat *

Testünk rejtelmei

Az érzékszerveink azt sugallják, hogy testünk tömör, állandó. Pedig a valóságban a testünk folyamatosan változó, olyan, mint egy áramló folyó. Minden egyes lélegzetvételkor 1.000.000.000.000.000.000.000 atom érkezik testünkbe, épül be a sejtjeinkbe, és ugyanennyi hagyja el kilégzéskor a testet. Kevesebb, mint egy év alatt a testünkben levő atomok 98%-a lecserélődik: 6 hét alatt megújul a máj, 5 nap alatt a bőr, a csontok 3 havonta lecserélődnek, és az örökítő DNS „nyersanyaga” 6 hét alatt cserélődik ki. Az 1 éve levő tested atomjai ma a testeden kívül találhatók: a levegőben, a földben, beépülve más élő szervezetekbe, fűbe, fába.. az egész planéta így hasznosítja újra magát egy folyamatos körforgásban. Mindennel szoros összefonódásban élünk, minden folyamatos átalakulásban, áramlásban van. Az egyetlen állandó dolog: a változás. Mi mégis az "én" állandóságát tapasztaljuk meg. Lehet, hogy nem a testünk vagyunk?

A kreativitás receptje

A kertészek jól tudják, hogy ha rendszeresen figyelmet fordítanak egy növényre, ha öntözik, szeretettel ápolják, akkor az gyarapodik, és gyönyörű virágokkal vagy ízes gyümölcsökkel ajándékoz meg.

Ha valami iránt lelkesedést érzel, ha valamit nagyon szívesen teszel, akkor tedd azt, amikor csak teheted. 

Szánj mindennap időt arra, hogy kötelező teendőid mellett azzal is foglalatoskodj, amit igazán, szívből-lélekből kedvelsz. Mert ha valami iránt lelkesedést érzel, akkor teljes figyelmedet ráfordítod, szívvel-lélekkel gondozod, ápolod s így az odafigyelés végül meghozza gyümölcseit. 

Ez a te kreatív kifejeződési módod, rajtad keresztül és általad, az alkotásaiddal fejezi ki önmagát a tudat.

A jelenlét boldogsága (Hogy érzed magad most?)

Ha visszaemlékezel az életedre, akkor láthatod, hogy csak azokban a pillanatokban voltál felhőtlenül boldog, akkor érezted magad jól a bőrödben, ha jelen voltál s élvezted a létezést.

Van egy ősi, vallásos adoma, ami szerint Isten minden  pillanatban meghív téged hozzá: „'Jer és légy velem, légy velem itt és most a mennyek országában!” De te soha nem vagy jelen, hanem a fejedben veszel el, múltbéli történeteidben kószálsz vagy a jövőről álmodozol, s nem hallod meg a most, az éppen most elhangzó hívó szót:  „Jer`, légy velem, légy itt és most!”

Az ítélkezésmentes szemlélődés csodája..

Amikor ítélkezünk, akkor határvonalakat húzunk: "Ez jó, ez meg rossz. Ezt akarom, azt pedig nem akarom. Ez létezik számomra, az pedig nem.”

Minden alkalommal, amikor egy újabb határvonalat húzunk, mindig, amikor egyes dolgokat kívánatosnak minősítünk, miközben másokat elítélünk, akkor a teljes valóság egy kis szeletkéjét magunkévá tesszük, s egy másik szeletét pedig teljesen kizárjuk az életünkből. 

Csak ez a pillanat van, becsüld meg nagyon!

A holnap soha nem jön el. Mindig ma van, és mindig most van. A múlt és a jövő csak emlék és képzelet. Csak az örökkévalóságig tartó jelen pillanat van s ebben a jelen pillanatban van minden, ami valóban létezik s nem csak elmetermék. Ebben a pillanatban van mindened, minden lehetőséged, az életed ebben a pillanatban bontakozik ki. Becsüld meg a mostot nagyon..

Ismered azt a történetet, amelyben az idős bácsi kibabrál a halállal?

Az idős bácsi már nem volt túl jó bőrben, szervei teljesen elhasználódtak. A halál pedig eldöntötte: elmegy érte, s magával viszi. Amikor megérkezett az idős bácsihoz, bekopogott:

– Én vagyok a halál, s érted jöttem.

Az idős bácsi azonban így szólt:

– Ne most. Gyere holnap. Holnap bizt’isten veled megyek. S hogy megpecsételjük ezt a fogadalmat, íme, ideírom az ajtófélfára, hogy „Holnap a halállal megyek!”.

Fel is írta szép kacskaringós betűkkel ezt:

Holnap a halállal megyek.

Vajon miért gondolkodunk kényszeresen? (S mi rá a gyógyszer?)

Vajon miért gondolkodunk úgy, ahogy gondolkodunk? Vajon miért érezzük azokat az érzelmeket, amelyeket érzünk? S vajon miért cselekszünk a legtöbbször gépiesen, tudattalanul?

~

A legbölcsebb belátnunk, hogy elveszünk a gondolatainkban, teljesen belemerülünk a kényszeres gondolkodásba. Fejünkben egy  hang, egy morcos tábornok duruzsol vagy kiabál, kritizál, moralizál, diktál:

belső párbeszédet folytatunk önmagunkkal.

A kvantumfizika újra felfedezi .. Istent!

Dr. Amit Goswami a kvantumfizika egyik atyja, meggyőződése szerint az elsődleges valóság maga a Tudat, s a Tudat teremti az anyagi valóságot. Kvantumaktivistaként határozza meg önmagát, könyveket ír, előadásokat tart, ismeretterjesztő filmekben szerepel. Ilyen meglepő kijelentéseket tesz: "Csak a tudat létezik, és semmi más nincs rajta kívül" vagy "Bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, hogy a tudomány berkein belül újra felfedeztük Istent. A tudat az összes létező alapjának tekinthető, amely egyúttal azonos az ősi szellemi hagyományok Isten-képzetével is", illetve "Az Univerzum a tudatos megfigyelés által válik anyagi valósággá a kvantumlehetőségek halmazából". Az alábbiakban válogatást közlök írásaiból:

Megbocsátás (Ne cipeld magadon a múlt terheit!)

Bizonyára te is ismersz olyanokat, akik egyszerűen imádnak megsértődni, s sértettségükben napokon át duzzogni: „Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy velem így bánjon! Én mindig jó voltam hozzá, de ez a %/!%=%! (tetszőleges trágár szavak) pedig ilyen aljasul elbánt velem! De én majd megmutatom neki!”

A fejünkben rejtőző „kis én”, az egó örül, ha különlegesnek, mártírnak érezheti magát. Lételeme, hogy megsértődjön, és védekezésképpen támadásba lendüljön: az egó értelme a harc.

Életünknek jelentős részét azzal töltjük, hogy egónkat hizlaljuk és a vélt támadásoktól védjük. Vannak, akik bármilyen szó hallatán eltöprengenek: „Vajon mit jelenthet ez számomra? Vajon mit akart mondani rólam? Vajon mi a véleménye rólam?”

Túl sok időt pazarlunk el azzal, hogy sérelmeinken rágódunk, s ezek terhét hosszú időn át magunkon cipeljük.

A hála - kitörés az egó csapdájából

Van egy nagyon hatásos stresszoldó gyakorlat. Nem lehetsz olyan ideges, stresszes  vagy szorongó, hogy pillanatok alatt ne oldódhatnál föl. Amikor a hála érzetét megtapasztalod, amikor szívből-lélekből hálás tudsz lenni a létezésedért, akkor az egós zárkózottságod páncélja megreped, tágra nyilt kapuvá válsz, amelyen át hagyod magadba áramlani a teljes világot. Hálás vagy, s ezzel befogadod magadba a világot. Egós ellenállásod elillan, s betölti lényedet a tudatosság.

Próbáld csak ki:

Tárd szélesre a karjaidat, és végy egy mély lélegzetet. S ahogy a lélegzetet beszívod, érezd ahogy magadba szívod egyúttal a világot is. Érezd a hála érzetét. Akár hangosan ki is mondhatod: „Köszönök mindent. Hálás vagyok, hogy létezem. Örülök, hogy élek. Köszönöm!”

Egymondatos kulcsok (..repülőutak a megvilágosodáshoz)

Hogyha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom egyetlen módszert, amely  elvezet a benned rejtőző szellemhez, tudatossághoz, akkor ez lenne a mondat és ez lenne a módszer lényege is:

Keresd meg a figyelmed forrását!

 vagy

Figyelj a tudatosságodra!

Vagy:

Keresd meg, hogy ki az, aki a szemeiden át szemléli a világát.

Feltétlen szeretet vagy egós csimpaszkodás?

Szeretetfüggők vagyunk - be kell látnunk. Életünk során folyamatosan mások szeretetére ácsingózunk.
Képesek vagyunk bármit megtenni, hogy mások figyelmét magunkénak tudhassuk, s talán semmire sem szomjazunk olyannyira, minthogy végre már valaki, bárki, s lehetőleg minél többen szeressenek minket. És természetesen: a szeretetet hiányoljuk a legjobban ebben a magunknak teremtett egós világban.

A szeretet és az egó kölcsönösen kioltják egymást. Ahol csak szeretet van, ott nyoma sincs egónak, s ahol csak egó van, ott nyoma sincs valódi, feltétlen szeretetnek. 

Ahogy egyre több egó van, úgy egyre kevesebb a szeretet, vagy ha mégis pislákol valamiféle szerető lángocska, akkor az is feltételes: "én szeretlek téged, ha.."

Ahol hangsúlyos az "én", ott egó van, s nincs valódi szeretet.
Ahol szabadon kiáradó szeretet van, ott nincs jelen az egó, vagy csak halvány, pislákoló formában.

Ne harcolj az egóddal..(inkább tudatosodj róla..)

 

A bennünk élő diktátor: AZ EGÓ :-) by CChaplin

Ott van benned, a fejedben egy hang, 
aki folyamatosan belső párbeszédet folytat. Kritizál, moralizál, semmi sem elég jó neki, mindig többet akar minél rövidebb idő alatt - ő az, tudod kiről van szó. Ez a benned levő egó. A kis én, az irányító, aki csörtet-törtet, mindig akar, ítélkezik, mérlegel s diktál.

S mostanra már annyi rosszat hallottál az egóról, hogy talán az a képzet alakulhatott ki benned, hogy 

a tudatosság remek dolog, s az egó pedig rossz.
S azért ez nem teljesen így van..

Egók harca helyett valódi emberi kapcsolatok..

Amikor két ember találkozik, akkor valójában személyes álarcok ütköznek. Látlak téged, elképzeléseimből fakadóan előítéleteket fogalmazok meg rólad, megcímkézlek s azt mondom: „Ismerem őt nagyon jól. Ilyen, meg amolyan. Tudom, hogy milyen!” 
Így találkozunk mi egymással, a fejünkben, az egónkon keresztül. 

Igy találkozunk egymással, hogy előítéleteket fogalmazunk meg. Így lépünk egymással kapcsolatba: a fejünkön keresztül.

S amikor így előítéletek és címkék felhőjén keresztül nézek rád, nem látom meg benned azt, hogy hozzám hasonló vagy.

A fejünkben, elképzeléseink világában élünk..

Gondolataidba merülve sétálsz az úton, majd egyszer csak megbotlasz, elesel és csúnyán megütöd magad.

Máskor meg az ismerőseid pirítanak rád, hogy az úton sétálsz el mellettük s nem ismered fel őket.

Napsütéses tavaszi napon kertészkedsz, s úgy el vagy foglalva a gondolataiddal, hogy észre sem veszed, amint az előtted fekvő gereblyére lépsz. A gereblye fölemelkedik, s jól arcul csap:

– Jujjj!

Hirtelen egy erős fájdalom hasít a fejedbe, s máris hagyod a múltat s jövendőt, és azonnal jelenlevővé válsz.

A valóság, úgy ahogy az van, a szemeid előtt játszódott le. Szemeid ugyan látták azt, de az észlelés nem jutott el a tudatodig.

A rejtélyes tudatosság és a megfoghatatlan tér..

A tudatosság az a tér, ahová a figyelmed kiterjed.

Az a tudatosság tere, amit a figyelmed lámpásként bevilágít.

Talán most a tudatosságod terében egy okostelefon, egy tablet vagy egy notebook áll, vagy egy hagyományosabb könyv, amelyből olvasod ezeket a sorokat.

A tudatosság olyan, mint egy fáklya a sötétben: amit megvilágít, arról tudhatsz, az létezik számodra. De ahová nem esik a fénye, az ismeretlen, nem létező marad számodra.
Ami a figyelmed sugarán kívül esik, sötétségben marad. Nem látod és nem tudsz róla – számodra nem létezik. Csak az létezik számodra, ami -semmi mással nem, mint - a tudatossággal tudsz.

Nem tudsz nem gondolkodni (A gondolataid folyamatosan pörögnek benned!)

Ismered a nyuszika és a kölcsönkért fűnyíró történetét?

”Nyuszikának nagyon megnőtt a fű az udvarában, ezért összeszedte a bátorságát és elkullogott a farkashoz, hogy kölcsön kérje a fűnyíróját. S ahogy bandukolt az úton, így dohogott magában:

-A farkas biztos ma nagyon rossz kedvében van. Elkérem tőle a fűnyíróját, de ő nem adja kölcsön nekem. Ez nagyon csúnya tőle..

Megérkezett a farkashoz, becsöngetett, s amikor a farkas álmos szemekkel ajtót nyitott, a nyuszika feldúltan így kiabált rá:

-Tudod mit, farkas? Nem is kell a fűnyíród!!!..

Így teszünk mi is, tudattalanul.

Elképzeléseket alkotunk arról, hogy mit gondolnak rólunk, s az elképzeléseinket összetévesztjük a valósággal.

Egy történet s annak a vége (avagy "A szerzőről.. s hogyan csöppent ebbe bele..")

Vagyok. 
Egy mély "Én vagyok, létezem" tudomásom van.

Ha címkéket kellene ragasztanom magamra, amik arról árulkodnak, hogy mivel is foglalkozom  szívesen, akkor talán ezekkel lehetne engem megcímkézni:

Kery Ervin, tudatkutató, író, előadó, tudatosság oktató. Mind ugyanazt jelenti: a tudattal foglalkozom.

Tudatkutatóóó???

Nos, ne gondolj kormányzati pénzeken működő nagy laboratóriumokra, s benne fehér köpenyben rohangáló szakállas tudósokra, akik szigorú, átható tekintettel rád néznek, s azt gondolják magukban: „ismerem őt, ilyen..”, mert a tudat kutatása nem így történik. Egyszerűen nem így vizsgálandó..

Üdvözlöm a benned rejtőző szellemet!

Létezik egy csodálatos üdvözlési forma az indiai szubkontinensen. Találkozol valakivel, mélyen a szemébe nézel, felismered a benne rejtőző isteni esszenciát,  kezeidet egymáshoz illeszted a mellkasod előtt, meghajolsz  és őszinte tisztelettel ezt mondod: "Hódolattal üdvözlöm a benned rejtőző isteni szellemet!" Ez a Namaste-szertartása, ami lenyűgöző: mély tisztelet, hódolat a másikban felismert szellem előtt. Mert tudod, hogy ő is, te is ugyanaz vagy: emberi bőrbe rejtőzött isteni szellem..

Emberi fajként különös lények vagyunk. Az élet testet öltéseiként létrejövünk ezen az élettől duzzadó csodaplanétán, ahol minden, de minden egy hatalmas csoda, mert a létezése egy csoda. Hiszen nem feltétlenül kellene bárminek is léteznie. De mégis létezik: egy páratlanul illatozó rózsa, egy kecsesen ívelő fűszál, egy ágas-bogas erdei fa, egy trillázó madár.. óh, mennyi páratlan, egyedi szépség! És mind él, a létben gyökerezik, ő maga az élet testet-öltése, megnyilvánulása.

Az egyetlen valóság most van – öleld magadhoz!

Gondoltad volna, hogy valójában csak a jelen pillanat létezik? Nincs múlt, csak emlékképek és nincs jövő, csak elképzelések – a múlt és a jövő pszichológiai fogalmak. És mi mégis többnyire a múlt emlékeinek koncain rágódunk, vagy a jövőn aggódunk. Múltban és jövőben csatangolunk, csak éppen ott nem vagyunk tudatosan, ahol valójában vagyunk: itt és most!

Óh, mily’ csodálatos érzés, amikor egy fárasztó munkahét végén, a szabadnapon kirándulni mehetsz. Röplabdázol, focizol, gulyást kevergetsz és kóstolgatsz, arcodat simogatják a meleg nap sugarai, selymes a pázsit, madarak trilláznak.. minden csodálatos. Felszabadult vagy, élvezed a létezés pillanatait. Nem töprengsz a múlton, nem képzelődsz a jövőn, hanem ott vagy, élsz, sugárzol az örömtől. De mily’ fájdalom, amikor a nap lenyugszik, hazatérsz, véget ér a gyönyörű élmény. A fejed megint zakatol a számtalan teendőtől, a problémáktól – a varázs tovaszállt.

Amikor teljes egészében átadod magad a jelen pillanatnak, akkor felhőtlenül gondtalan vagy. De amint a figyelmed nem öleli magához a jelent, úgy megint belemerülsz az elme zavaros gondolatainak örvényébe.