menu

Az ítélkezésmentes szemlélődés csodája..

|


Amikor ítélkezünk, akkor határvonalakat húzunk: "Ez jó, ez meg rossz. Ezt akarom, azt pedig nem akarom. Ez létezik számomra, az pedig nem.”
Minden alkalommal, amikor egy újabb határvonalat húzunk, mindig, amikor egyes dolgokat kívánatosnak minősítünk, miközben másokat elítélünk, akkor a teljes valóság egy kis szeletkéjét magunkévá tesszük, s egy másik szeletét pedig teljesen kizárjuk az életünkből

Lehetőségeink, amelyek kezdetben szinte korlátlanok, a későbbiekben ítélkezéseinkkel egyre inkább feleződnek, szűkülnek, végül nem marad más számodra, mint a folyamatos, szünetmentes panaszkodás, ítélkezés, bíráskodás: „Ez nem jó, ezt nem szabad, ez nem létezhet.. S íme, így semmi lehetőségem sem maradt.."

Volt egy egyszeri, de bölcs vénember, akinek az volt a szokása, hogy mindig, amikor valamilyen lényeges, sorsfordító esemény történt, ő csak megvonta a vállát s így szólt: „Csakugyan?”
Az egyszeri idős bácsi fia kapott egy lovat, amire a szomszédja ezt mondta:
– Milyen nagyszerű, hogy a fiad kapott egy lovat!Az idős bácsi így válaszolt: – Csakugyan?Nem sokkal később a fiú leesett a lóról, és eltört a lába. A szomszéd így sajnálkozott:– Milyen szörnyű, hogy eltört a fiad lába!Mire az idős megint így szólt: – Csakugyan?Aztán háború tört ki, s a fiút a sérülése miatt nem sorozták be. A szomszéd így lelkendezett:– Minő szerencse, hogy nem kellett harcba vonulnia a sérülése miatt!A válasz ekkor is így szólt: – Csakugyan?
Nem érdemes automatikusan, könnyelműen ítélkezned. Amit ma jónak gondolsz, megtörténhet, hogy holnap rossznak véled. S ami jó neked, az nem biztos, hogy mindenki másnak is jó. Valójában nincs jó vagy rossz, minden mindennel kapcsolatban van, minden egyszerre történik, egy időben. Egy „rossz” folyamat egy „jó” folyamathoz kapcsolódik, s a „jó” pedig a „rossz”-hoz.

Az ítélkezéseink tesznek valamit jónak, s mást rossznak – de ezek semmi másak, csak ítéletek. Olyan ítéletek, amelyekre a legtöbbször megfogalmazható egy cáfolat, a cáfolatnak is megfogalmazható cáfolata, s így a végtelenségig, legalábbis addig, amíg az elme föladja..  
A valóság teljessége nem rossz és nem jó, egyszerűen csak van s mindent magába foglal.
A kertünkben levő salátának rossz a csiga, mert megeszi őt, de éppen ezért a csigának, aki jóllakik. A csiga rossz nekünk, mert megeszi azt a salátánkat. De nekünk is, s a kacsának is, hogy fölbukkan hápogva s mohón lenyeli a csigát. Mi pedig megesszük a kacsát – ez nekünk, de rossz a kacsának.
Ami jó valaminek, az rossz másnak. S ami rossz valaminek, az jó másnak. A határ elmosódik jó és rossz között. Végső soron: az ítélkezés fölösleges.
~
Az ítélkezés-mentes szemlélődés gyakorlata az éber tudatosság, a mindfulness egyik hatékony módszere.
Egy kiváló gyakorlat, hogy elhatározod magad: lehetőségeid szerint minél gyakrabban gyakorlod azt, hogy szemlélődsz, miközben nem ítélkezel.

Ebben segít az, ha testileg ellazultan legelteted a szemeidet: hagyod, hogy a szemeid elkalandozzanak a környezeted tárgyain, miközben vigyázol arra, hogy ne nevezd meg őket, ne hívd semmilyennek sem őket. Csak rátekintesz, tudomásul veszed, s tovább szemlélődsz.

Gyakorold az ítélkezésektől mentes szemlélődést, akárhányszor csak teheted!

Ahogy ezt a gyakorlatot végzed, tudatossá válsz: meglátod a fogalmakon túl levő dolgokat olyanoknak, amilyenek azok valójában, s nem olyanoknak, amilyennek címkézed őket.
A rózsa egy egyedi, megnevezhetetlen, csodaszép élőlénnyé változik, a fűszál egy másik kecsesen ívelő életformává - s a világod így mágiával és csodákkal töltődik föl.

Megnyílsz az élet szépségeire, örömmel magadba fogadod mindazt, ami a pillanat teljességében eléd tárul. S mivel nem zárod el magad az élettől, ezért észreveszed azokat a lehetőségeket is, amelyeket hamarább az ítélkezéseiddel ostobán semmibe sem vettél. 

Ha elengeded magadtól a kényszeres címkézést, akkor ártatlanul szemlélődő, kíváncsi, gondolaton túli tudatosságként ébredsz önmagad tudomására..

(Részlet Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve" c. könyvéből)

Könyveimet itt tekintheted meg.
Cikkeim szabadon megoszthatók a forrás megjelölésével.

               Oldal kedvelése: 

A szerzőről:
A tudat természetét kutatom közvetlen megtapasztalással s a felismeréseimről számolok be a cikkeimben, könyveimben. Bővebben rólam itt olvasható. Könyveim megtekinthetőek, megvásárolhatóak itt. Ingyenes kiadványaimra és hírlevelemre itt iratkozhatsz fel: