Nem az életed története vagy! (Hanem az életed filmjének tudatos nézője és szereplője..)

Ha találkozol egy ismeretlennel s bemutatkozol, akkor egy hosszú-hosszú élettörténettel rukkolsz elő:

„Látod, ez vagyok én.

Ezek az emlékeim magamról, ilyen voltam kisgyerekként, majd ifjúként. Itt tanultam, itt dolgoztam, s most -látod- 30 éves nő vagyok, családanya, feleség.. Ez a munkahelyem, ez a beosztásom, ezt gyűjtöttem össze magamnak – ez vagyok én. Most már mindent tudsz rólam: ez vagyok én. Mindannak az összessége, amire emlékszem az életem filmjéből. Annak a sok gondolatnak az összessége, amiket gondoltam és elhittem magamról. Én vagyok a nevem, a foglalkozásom, a státuszom, a vagyonom, s én vagyok a vallásos és politikai meggyőződéseim összessége is – én vagyok az élettörténetem. Ilyen sokrétű vagyok. Ez vagyok én..”

De vajon csak a magadról vallott hiteid összessége vagy?

Amikor beilleszkedsz a társadalmi normákba, elvárásokba, s megbízható munkahelyed, karriered és egzisztenciád van (társadalmi státusszal, kertes házzal, autóval, feleséggel és gyerekkel, kutyával, tokkal és vonóval), akkor valami nagyon kellemetlen történik: összedől minden benned és körülötted.

Életed teljében, annak napsütéses derekán egyszer csak beborul az ég a fejed fölött.. 

Talán meguntad az életedet, kihalt belőled az érdeklődés a munkád s a magánéleted iránt, netán felismered, hogy ifjúkori álmaidat elszabotáltad, eladtad éhbérért, s majdnem semmit sem valósítottál meg a hajdani álmaidból. S ez nagyon kellemetlenül érint téged. Összeroppansz.. s aztán vagy sikerül újra talpra állnod.. vagy nem..

Talán felsejlik előtted az emberi élet értelmetlensége is: az, hogy a hosszú, szenvedésekkel teli, küzdelmes élet után menthetetlenül elpusztulsz. Talán felsejlik előtted a halál rémisztő árnyéka.. s ott retteg benned a borzalom:  valamikor, bármikor meghalsz, ez elkerülhetetlen.

Valamikor, bármikor megtörténhet, elkerülhetetlenül az, hogy a testi formád elkopik, képtelen lesz tovább ellátnia a dolgát ebben a világban, elfeslik, szertefoszlik. Megtörténik veled az, amitől retteg a benned levő egó: megszűnsz s ezzel együtt megszűnik mindaz a sok hullám is, amelyet most te generálsz magadban s magad körül. Pedig  lehet, hogy csak a tudat vonul vissza abból a formából, aminek önmagad véled. "Te" meghalsz, a formád aláhull, felbomlik alkotóelemeire, hogy újabb formák táplálékaként új formákba épüljön be. 

..S játssza ezt a játékot időtlen idők óta, szakadatlanul..

(Élvezi a kreatív energia áramlását, élvezi az élet színpadán való létezést. Nézz csak körbe s vedd észre: ha csöndes megfigyelő vagy, akkor nincsenek drámák.. 

Csak az élet van, és az bontakozik ki rendületlenül. 

Ennek te részese vagy, része, elválaszthatalanul. Itt és most élsz, az egész létezés tudatos részeként s magadra csodálkozol:

"Jé, én létezem! Én vagyok.. Most már mindent értek - mindent!")

Lehet, hogy az állásod megszűnik,  kirúgnak, s többé már nem tudod fenntartani a megszokott életszínvonaladat. „Lecsúszol”, elveszted mindazt, amiért dolgoztál, gürcöltél, harcoltál és amiért eladtad minden magasztos álmodat. Az is lehet, hogy a hajlékodat is elveszted, a behajtó elviszi a házadat s az autódat, mindened; s te pedig ott állsz reménytelenül, összetörten,

senkiként és semmiként, 

miközben az öngyilkosság gondolatával játszadozol.

Gondoltál valaha is arra, hogy léteznél-e, ha nem lennél az, akivel azonosítod magad?

Vajon léteznél-e, ha más lenne a neved? Vajon léteznél-e, ha más lenne az elfoglaltságod, a munkád, a karriered, a hivatásod? Vajon léteznél-e, ha máshol laknál és másképp élnél? Vajon léteznél-e, ha más lenne a vagyoni helyzeted?

Vajon, ha más élettörténeted lenne, akkor is léteznél?..Fontold csak meg alaposan ezeket..

Ahogy a tépelődésben a válaszokat keresed, ráébredsz valami nagyon fontosra:

Te nem az azonosulásaid összessége vagy.

Persze, hogy léteznél, ha más lenne az élettörténeted. Természetesen, hogy akkor is tudnád magadról azt, hogy „én vagyok”. Tudnál magadról, tudnál a létezésedről, tehát léteznél, akkor is, ha teljesen más lenne az identitásod.

A létezésed nem függ az azonosulásaidtól. Előbb is léteztél, mielőtt azonosultál bármivel. Mielőtt jó irodai alkalmazottnak, férjnek, feleségnek, hithű kereszténynek, jobb- vagy baloldalinak vélted magad, akkor is léteztél.

Mindennemű azonosulást megelőzően te vagy, létezel.

Van benned valami, ami tartós, maradandó. Van valami, ami akkor is jelen volt, amikor csecsemő voltál; ifjúként, sőt később is, most is, egész életed során benned volt.

Már nincs benned egyetlen gyerekkori sejt sem, teljesen más sejtekből tevődik össze a tested, ám valami benned soha nem változott, hanem ugyanaz maradt egész életed során. Ez a „vagyok” tudomása-érzete.

Van benned valami, ami tudja azt, hogy létezel. Vagy. Mindenféle azonosulás nélkül is létezel.Egyszerűen csak kitermelt magából téged ez a világ, mint egy almafa az almát. A Föld gyümölcseként érkeztél erre a világra.

Tested más élőlények tápanyagaiból épült fel, az érzelmeid és gondolataid is folyamatosan változtak. Feltűnnek, majd tovatűnnek, hogy újabb gondolatoknak és érzelmeknek adják át a helyüket. Miközben van benned valami, ami mindezekről tud. A tested, gondolataid és érzelmeid nem állandóak, változnak, de te az „én vagyok” érzetét folyamatosan, egész életen át érzed-tudod.

Van benned egy változatlan, születésedtől jelen levő tudás, tudomás, fogalmak és megnevezések nélkül. S ez az, hogy:

Itt és most vagy. Létezel.

Egy tudatosságnak érzékeled önmagad, amelynek a terében létrejönnek a formák, tárgyak, események elme-alkotta képei. Az a  tudatosság vagy, amely tud a gondolataidról, tud az érzelmeidről. Ez az a tudatosság, amelyik ezeket a sorokat olvassa és az értelmüket megérti.

Egy öntudatlan létezéssel érkeztél erre a világra, majd tudatosan felismerted, hogy saját tested és érzelmeid vannak, s ezzel leváltál a "minden"-séggel való azonosulásról.

Kirobbant belőled a kis én, az egó, s nagy energiájú robbanásában magáévá tett mindent, amit magáévá tehetett.

Kezdetben volt az „én vagyok” tudattalan érzése, majd erre tevődtek rá a kiterjesztéseid, a ruháid: hitrendszerek színes rétegei, amelyeket asszimiláltál, s önmagad részeinek neveztél el.

„Én vagyok a testem és az érzelmeim” – véli a kisgyerek, majd mohó kíváncsisággal beleveti magát abba a világba, ami nem ő, ergo más, ergo meg kell ismerni.

„Én az vagyok, aminek látni akarom magam. A szerepeim, maszkjaim összessége vagyok” -véli később, miután konformistává válik, alkalmazkodik a szabályokhoz, és álarcként szerepeket ölt magára.

„Más vagyok, mint a többiek. Egyedül vagyok és magányos: félek!” – keseredik el, miután elméjével teljesen elszigetelődik embertársaitól s a környező világtól.

A világgal való tudattalan egység állapotában születsz meg, majd leválsz „önálló személyiségként”, megkülönbözteted magad „másoktól”.

A sorozatos megkülönböztetések által felfedezed, hogy mi az, ami nem te vagy, s ezáltal felfedezed, hogy mi az, ami valójában vagy.

Ekkor tudatosan térsz vissza önmagad megtapasztalásához...

(Részlet Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve" c. könyvéből)