Az a tudatosság tere, amit a figyelmed lámpásként bevilágít.
Talán most a tudatosságod terében egy okostelefon, egy tablet vagy egy notebook áll, vagy egy hagyományosabb könyv, amelyből olvasod ezeket a sorokat.
A tudatosság olyan, mint egy fáklya a sötétben: amit megvilágít, arról tudhatsz, az létezik számodra. De ahová nem esik a fénye, az ismeretlen, nem létező marad számodra.
Ami a figyelmed sugarán kívül esik, sötétségben marad. Nem látod és nem tudsz róla – számodra nem létezik. Csak az létezik számodra, ami -semmi mással nem, mint - a tudatossággal tudsz.
Minden másodpercben több millió kis információegység érkezik az elmédhez, te pedig teljesen tudattalanul megszűröd őket, s csak pár ezret engedsz át a szűrőiden.
A sok millió információból csak keveset, pár ezret hagysz eljutni a tudatosságig. Ennyi, amiről tudsz. Több millió kis ingerből csak pár ezret tartasz fontosnak, s csak ezekről leszel tudatos.
A teljességnek csak egy töredékét észleljük tudatosan.
Az, ami a figyelmed fókuszában van, az „világos”, tudsz róla, ez válik tudatossá számodra. A többi a figyelmeden kívül esik, nem tudsz róla, s ezért nem is létezik számodra..
A tudatos térben jelennek meg a gondolatok, az érzelmek, az önmagadról és a világról alkotott kép. Ebben zajlanak az események, amelyekről tudsz.
Tudtad, hogy a Nap csak „számunkra” fényes és meleg? És hogy a falevél „nekünk” zöld?
Ez a lét és nemlét között pulzáló valószínűségfelhő a világ, és ebben az energia-világban létezel "én"-tudomású energia-mintaként. Mindeközben hús-vér embernek tapasztalod meg önmagadat egy „kőkemény” anyagi világban.
Mindaz, amit tudunk a világról, azt az öt érzékszervünkön keresztül tudjuk: látunk, hallunk, szagolunk, ízlelünk és tapintunk.
Az érzékszerveinkkel letapogatjuk, beszkenneljük a világot, s a különböző hullámhosszú energiák egy piciny kis részét színekké, formákká, hangokká, ízekké és tapintási érzetekké konvertáljuk.
Ám nem érzékeljük például az ibolyán túli hullámokat s nem halljuk a hallható tartományon kívüli hangokat. A létező spektrum töredékét fogjuk fel csak s ezt a világ-töredéket nevezzük a „világunk”-nak.
Ezt a sok színt, formát, hangot, ízt és tapintási érzetet az elménk összegyúrja egyetlen összefüggő mentális képbe, s ezt a színes, formás, hangos elmeképet a tudomásunk terébe kivetíti.
Mint egy hatalmas háromdimenziós, térszerű mozitáblára, úgy vetül ki színes-hangos életünk filmje a tudatosság(unk) vásznára.
Nekünk pedig csak a tárgyakról van tudomásunk, miközben képtelenek vagyunk érzékelni a teret, a csendet, s a tudatosságot..
Képtelenek vagyunk érzékelni a megnyilvánulatlant.Amikor tudomására jutunk az olyan megnyilvánulatlanoknak, mint a tér, csend, amikor érzékelni tudjunk a teret, a csendet, akkor a bennünk rejlő térszerű, csendes, megfigyelő tudatosság önmaga tudomására ébred. Ez a megvilágosodás egy útja, amikor a csendes tértudatosságra figyelünk..
”Két fiatal hal úszik az óceánban, tempósan, ambiciózusan. Szembetalálkoznak egy békésen úszkáló öreg hallal:
-Merre, merre, fiatalok? – érdeklődik az idős hal. -Az óceánt keressük! – mondják az ifjú halak. -Ne keressétek tovább, hiszen benne úsztok! – válaszolja halkan az öreg hal, s tovaúszik.
A tudatosságban élünk, s nincs más egyéb, csak a tudatosság: minden, amiről tudunk, amiről tudatosságunk van, az létezik; s amiről nem tudunk, az nem létező számunkra...
