Képesek vagyunk bármit megtenni, hogy mások figyelmét magunkénak tudhassuk, s talán semmire sem szomjazunk olyannyira, minthogy végre már valaki, bárki, s lehetőleg minél többen szeressenek minket. És természetesen: a szeretetet hiányoljuk a legjobban ebben a magunknak teremtett egós világban.
A szeretet és az egó kölcsönösen kioltják egymást. Ahol csak szeretet van, ott nyoma sincs egónak, s ahol csak egó van, ott nyoma sincs valódi, feltétlen szeretetnek.Ahogy egyre több egó van, úgy egyre kevesebb a szeretet, vagy ha mégis pislákol valamiféle szerető lángocska, akkor az is feltételes: "én szeretlek téged, ha.."
Ahol hangsúlyos az "én", ott egó van, s nincs valódi szeretet.
Ahol szabadon kiáradó szeretet van, ott nincs jelen az egó, vagy csak halvány, pislákoló formában.
Kultúránk egós kultúra.
Arra a bennünk levő társadalmi termékre, kis én-re épít, amely még többet akar, még könnyebben, még rövidebb idő alatt – érzéketlenül. Mindegy, hogy mit, csak vágyjon rá: nekem itt és most kell, ezt akarom, még nagyobbat, még többet, még gyorsabban: EZ KELL! S ez az önző, én-központú elmevilág nem sok helyet hagy a szeretetnek.
"Ha".. mindig ott van a "ha".. a feltétel, a kondíció, az elvárás.
Akkor szeretek, ha elismernek engem. Ha hódolnak nekem, ha tisztelnek, ha viszontszeretnek engem..
Csupa „ha” feltételhez kötjük a szeretetünket. Akkor szeretek, amikor úgy viselkednek velem, ahogy elvárom én. A szeretetem feltételhez kötött, feltételes.
Már kisgyerekkorunkban megtanuljuk, hogy a szeretet szelektív, s meg kell válogatnunk, hogy kire és milyen feltételek mellett engedjük kiáradni.
„Úgy kell viselkednem, ahogy elvárják a szüleim (az én hatalmas isteneim), s akkor majd szeretnek engem.” „Úgy kell viselkednem, ahogy a társadalom elvárja, akkor majd befogadnak, s talán még a szeretetükre is méltó leszek.”
Teljesen belénk sulykolódik, hogy a szeretet szelektív és feltételes. Egyeseket szeretek, mert hasonlóak hozzám. Hasonlóan gondolkodnak az élet dolgairól, mint én. Mások pedig nem osztják a nézeteimet, ezért számomra ismeretlen módon gondolkoznak. Kiszámíthatatlanok, félek tőlük – őket nem szeretem. Megtörténhet, hogy annyira nem tudom elviselni a tőlem való különbözőséget, hogy akár képes lennék elpusztítani is a számomra idegent.
„Szeretlek téged, ha úgy viselkedsz, ahogy elvárom tőled. Ha tisztelsz engem, s viszont szeretsz. Másképp nem.” - Ez a feltételes szeretet: „Szeretlek, ha.. Másképp nem szeretlek.”
Mivel ebben a kultúrában ez az egós tudatállapot a „normális”, ezt fogadtuk el közös megegyezéssel, ezért több mint hét milliárd egó lakozik itt, ezen a Földön, kis önálló én-szigetként, szeretetlenül. Ezért gyakoriak közöttünk a félreértések, súrlódások, konfliktusok („az én igazam”, „én vagyok a jobb”), a szeretet gyakorlása pedig erősen szelektív és feltételekhez kötött (szeretlek, ha olyan vagy mint én, vagy ha úgy viselkedsz, mint ahogy elvárom tőled). Nem csoda, hogy a szeretet érzése az, amire olyannyira hevesen szomjazunk, s amit nem találunk meg kielégítő mértékben a társadalmunkban. [...]
Szeretjük azt, aki támogat, egyetért velünk, kedvesen szóba áll velünk; s nem szeretjük azt, aki nem méltat minket eléggé a figyelmére.
A legfőbb, amire vágyakozunk: a szeretet, a megértés és a figyelem – mindhárom ugyanaz: figyelmes figyelem.
S ha nem kapjuk meg azt a szeretetet, azt a figyelmet, amelyet elvárunk, akkor megkeményedett egónkba burkolódzunk – már nem szeretünk. Gátat emelünk a bennünk kitörni vágyó szeretet elé:
„Stop! Állj! Nem engedheted el magad ennyire. Neked kontrollálni kell, nem érsz rá szeretni. Nem szerethetsz!”
Valójában nincs más valódi érzelem: csak a szeretet. Ami vagy kiárad szabadon, vagy az általunk emelt gátak miatt megtorpan, összezsugorodik, torzul, s átváltozik, transzmutál egoisztikus ál-érzelmekké.A tudatosság hagyja kiáradni önmagát, nyitott befogadással mindent szeret, az egó pedig olyan gátakat emel, s olyan mű-érzelmeket produkál, amelyeknek lényege az, hogy „nem szerethetem őt, mert..” (azaz: gyűlölöm).
A tiszta tudatosság állapotában túllépsz a gondolaton és éberen megfigyeled a benned létrejövő érzelmeket. Hagyod végigcsorogni a tudatodban őket, s megtapasztalod teljes intenzitással. S ha az érzelmekről tudsz, észreveheted: nincs más igazi, valódi érzelem, csak a szeretet.
Amikor jelen vagy, itt és most a testedben lakozol, ragyogó emberi szellemként tudatosan részt veszel az életben, akkor könnyed vagy. Imádod a létezést, mert létezni oly jó. Imádod a létezés minden formáját, egyszerűen csak azért, mert van. Szereted a szobádat, a párodat, gyerekeidet, szomszédaidat, szereted az egész világot. Benne mindennel és mindenkivel. Mindent, ami itt és most van – hagyod, hogy a szereteted melegében megfürödjenek, hagyod kiáradni magadból a természetes, szerető énedet.
Hagyod kiáradni ezt a szeretetet spontánul, könnyedén. Hagyod, hogy kiáramoljon belőled az a forró, „olvasztó” érzelem, amely körbeölel mindent, miközben a leggyönyörűbb érzelmeket éled meg.A gondolatokon túllépett,(transzcendált) tiszta tudatosság állapotában imádod a létezést, s szeretsz mindent, ami van. Ez lényeges: nem csak valakit, valakiket, valamiket szeretsz valamilyen okból, hanem egyszerűen szereted a létezést, s szereted benne a létezés minden formáját, úgy ahogy éppen most van.Befogadó vagy, megnyílsz, hagyod magadba áramlani a világot, minden szereplőjét.. s hagyod, hogy szeresd őket – spontánul, természetesen.
Nincs benned akarat, nem akarsz valakit valamiért szeretni, hanem a szeretet spontánul megtörténik, önmagától kibontakozik általad. Nem kell gondolkodnod fölötte, nem kell mérlegelned, hogy kit szerethetsz, s hogy van-e értelme a szeretetednek, hanem egyszerűen csak hagyod magadból kiáradni a létezés örömét, s kifejezni a mindenség iránt érzett szeretetedet. Szereted a létezést, s benne mindent, mert a létük jó – ezt érzed, tudod s élénken megtapasztalod.
A szeretetet nem lehet akarni, egyszerűen csak hagyod, hogy megtörténjen általad, kibontakozzon benned. Egyszerűen csak hagyod kiáradni önmagad, mint élő és megnyilvánuló szeretetet. [...]
A szeretet és tudatosság összefüggnek és kölcsönösen feltételezik egymást.
Jelen vagy, s hagyod kiáramlani belőled a létezés iránti szeretetedet – s ez örömmel tölt el téged. Nagyszerű érzés, csúcsélmény szeretni a létezést, mindent.
Nincs más igazi érzelem, csak a létezés öröméből fakadó és mindenre kiterjedő feltétlen szeretet. A többi más érzelem csak a szeretet kiáradását korlátozó egó érzelmei. Szeress hát bátran, s élvezd a szeretet nektárját!
(Forrás: Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve", 2016 c. könyve)
