Megbocsátás (Ne cipeld magadon a múlt terheit!)

Bizonyára te is ismersz olyanokat, akik egyszerűen imádnak megsértődni, s sértettségükben napokon át duzzogni: „Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy velem így bánjon! Én mindig jó voltam hozzá, de ez a %/!%=%! (tetszőleges trágár szavak) pedig ilyen aljasul elbánt velem! De én majd megmutatom neki!”

A fejünkben rejtőző „kis én”, az egó örül, ha különlegesnek, mártírnak érezheti magát. Lételeme, hogy megsértődjön, és védekezésképpen támadásba lendüljön: az egó értelme a harc.

Életünknek jelentős részét azzal töltjük, hogy egónkat hizlaljuk és a vélt támadásoktól védjük. Vannak, akik bármilyen szó hallatán eltöprengenek: „Vajon mit jelenthet ez számomra? Vajon mit akart mondani rólam? Vajon mi a véleménye rólam?”

Túl sok időt pazarlunk el azzal, hogy sérelmeinken rágódunk, s ezek terhét hosszú időn át magunkon cipeljük.

Mi történik akkor, amikor megharagszunk valakire?

Megtörténik egy alkalommal, amikor lelki  fájdalmat, megalázottságot, dühöt okoztak nekünk, de mi a sérelmünk történetét újra- és újra felelevenítjük. Újra és újra megtapasztaljuk mentális filmként a fejünkben, s bosszankodunk rajta.

Az elménk nem tud különbséget tenni a valóság és az elképzelés között.

Újra és újra lejátszod a mentális filmedet, s minden alkalommal érzed a hozzá kapcsolódó keserű érzelmeket. Az ismétlődő történet ismétlődő valóság az elmédnek: újra és újra megtapasztalod a sérelmet.

Kinek árt valójában a sértődés?

Könnyű belátnod: csak és kizárólagosan csak neked. Senki másnak nem árt az, hogy te duzzogsz, csak rád van kártékony hatással.

Egyszer történt meg az esemény, már csak emlékkép, múlt, s te mégis minden alkalommal, amikor duzzogsz, újra és újra lejátszod elmédben a mentális filmet, s minden alkalommal vérig sértődsz. Életenergiáidat így fölöslegesen fölemészted.

-

”Egyszer két zen szerzetes sétált egy patak mentén. A séta közben megláttak egy arrafelé haladó fiatal, szexi nőt, aki ugyan szeretett volna átkelni a patakon, de esze ágába sem volt összevizezni a szép ruháját.

Az egyik szerzetes szó nélkül, gyöngéden fölemelte a hölgyet, és átvitte a patak túlsó oldalára. Majd letette, és továbbment.

Így mentek-mendegéltek egymás mellett a két szerzetes, mígnem a másik, aki nem vett részt a nő-költöztetésben, kifakadt:

– Testvér, hogy is van ez? Megszegted a szabályt, hogy nőkhöz nem érhetünk!

A másik erre így válaszolt:

– Én már letettem magamról őt. Te még mindig magadon cipeled?"

A zen szerzetesnek az a feladata, hogy jelen legyen, s ne a múltba révedjen. Ez az egyetlen fontos dolog, amit tennie kell. De nem tette, helyette elméjében azon méltatlankodott, hogy a múltban a nő megérintésével a társa megszegte a szerzetesi szabályzatot.

„Én már elengedtem magamtól a hölgyet” – válaszolja – „Elengedtem magamtól, testileg is, és lelkileg is. Átvittem a patakon. Megtörtént. Haladok tovább. Nem nézek vissza. Nem az emlékeimben élek, hanem itt és most jelen vagyok, tudok magamról. Te még mindig magadon cipeled a múlt terheit? Ezért nem vagy jelen.. ahol valójában minden van, létezik s ahol a valóság megtörténik.”

Meg kell értened azt, hogy mindenki azt cselekszi, amit a tudatossági szintjének megfelelően a legjobbnak tart. Ha te is hozzá hasonló tudatosságban élnél, akkor te is hasonlóan gondolkodnál és te is hasonlókat tennél, mint az, aki fájdalmat okozott neked.

Ha megbocsátasz, szabadon engedsz. Nem kötődsz senkihez sem sérelemmel, intenzív emocionális energiával, nem csimpaszkodsz belé: „Akarlak téged, mert te elégíted ki az én titkos mártíromsági vágyamat!”

Lehet, hogy azért ragaszkodsz ahhoz, hogy sértett fél legyél, azért nem tudsz megbocsátani, mert szükséged van rá, függővé váltál egy érzelemtől.

Lehet, hogy már annyira hozzászoktál ahhoz, hogy mártírnak érezd magad, s hogy szenvedj, lehet, hogy annyira gyakran merülsz bele sérelmeid filmjeibe, hogy valósággal függővé váltál tőlük.

Függőségi viszonyba keveredsz egy negatív érzelemmel, s ekkor mindent megteszel tudattalanul, hogy olyan helyzeteket produkálj, amiben megalázottnak érezheted magad, s ezzel kielégítheted az „örökös áldozat vagyok”- érzelem iránti függőségedet.

„Jajj, ma még nem kaptam meg az adrenalin-adagomat! Nosza itt a feleségem, van egy kis problémám vele”

Lehet, hogy függő vagy attól, hogy mindig áldozatnak kell érezd magad.

S ez neked nagyon rosszat jelent.

Energiáid jelentős részét az zabálja fel, hogy kielégítsd az „áldozat vagyok” érzés iránti függőségedet.

Tudattalanul olyan szituációkat hozol létre, amelyek „balszerencsések”, létrehozod azokat a körülményeket, amelyekben áldozatnak érezheted magad - s így elégíted ki a mártíromsági függőségedet.

Ez az önsorsrontás igazi értelme.

Nincs mit tenned. Meg kell bocsátanod.

Máskülönben a mérgező múlttal megmérgezed a jelen pillanatot is: azt, ami most van, s nemcsak egy elme-alkotta kép.

Nézz csak szembe bátran önmagaddal: Haragszol magadra bármiért is?

Van benned bárminemű neheztelés önmagadra vonatkozóan azért, mert a múltban bármit is elmulasztottál? Haragszol bármiért is önmagadra?

Igencsak gyakori az, hogy nem vagyunk jó barátságban önmagunkkal, neheztelünk, haragszunk azért, mert „nem ilyennek kellene lennünk, mert nem teszünk meg mindent azért, hogy”.. s így tovább.

Számtalan indokot találhatunk arra, hogy miért nem tudjuk magunkat elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk.

 Nem tudunk megbocsátani önmagunknak.

A  megbocsátást kezd önmagaddal.

Bocsáss meg önmagadnak, s engedj el minden magaddal szembe támasztott, „kőbe vésett” elvárást, szabadulj meg azok terhétől.

Bocsáss meg önmagadnak, engedd el a múltad, hadd legyen csak emlék. Ne legyen többé rád  hatással a múlt, ne befolyásolja többé az életedet.

Amikor teljesen megbocsátasz önmagadnak, akkor elengeded a magaddal szembe támasztott elvárásokat, s megszabadulsz a megfelelési kényszertől – szabaddá válsz.

Elengeded magadtól a múltat, szabadon engeded a sérelmeidet s ezáltal te is szabaddá válsz.

Nem kell cipelned a sérelmek terheit vállaidon, s nem roppansz meg az élet súlya alatt. 

Ekkor kiegyensúlyozott vagy és élvezed a létezést..

(Részlet Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve" c. könyvéből)