Csak kapkodod a fejed és a nyugtalanság felemészt: Mit keresek ebben a világban? Hol a helyem benne? Mit akarok? Mi az életem célja? Van-e értelme az életemnek?Bizonyára ismerős érzés a mindennapok hullámvasútján való őrült utazás. Egyszer fent, egyszer lent: most szorongsz, majd pedig örülsz; most mindennek van értelme, majd reményeid egy szempillantás alatt a semmibe vesznek - ez a színtiszta őrület, a szenvedés pokla. Úgy elveszünk a sok-sok elvárás, gondolat, elképzelés, hitrendszer csapdájában, hogy végletekig elfeledkezünk arról, hogy kik is vagyunk valójában. Van, aki olyannyira azonosul a személyes történeteivel, karrierével, hogy amikor az köddé válik, semmivé foszlik, nem bír tovább élni önmagával, hanem véget vet az életének. Mások pedig - végképp megundorodva a szenvedéstől - az önfelfedezés útjára lépnek: spirituális vándorok lesznek.
Van
egy tömör, lényegre törő zen tanítás, amely gyönyörűen bemutatja a
spirituális vándorutat. A 10 bika története az önvaló kereséséről szól. A bennünk rejtőző valódi Én-t kutatjuk, aki a számtalan elképzelés, elgondolás
csapdájába esik és elfeledkezik önmagáról. A meditáló az önvaló
keresésére indul: spirituális vándorútra. Ez a történet útikalauz ezen a vándorúton..
a bikám eltévelygett,
új csapásokon legelt.
Keresem árkon-bokron át,
erdő mélyén, duzzadt patakokon,
ösvények mentén,
rétek-ligetek ölén,
de nyomát nem lelem.
Erőm fogytán és kételyek gyötörnek,
vajh' hol van a helyes irány?
Kisgyermekként még láttuk-éreztük a világ csodáját, mágiáját. Rácsodálkoztunk a létezésre: egy nyíló rózsára, egy trillázó madár énekére, a Nap lágyan simogató melegére, a kecsesen ívelő fűszálra, de mindez mostanra - felnőtt korunkra - tovaillant, s nem maradt más, mint a mindennapok gyötrelmei, frusztrációi, stressze. Figyelmünk már csak arra terjed ki, ami rövidtávú érdekeinket, anyagi gyarapodásunkat szolgálja - a kis én mohóságának csapdájába estünk. Szenvedünk s e szenvedés fátyla eltakarja előlünk a csoda fényét. Sötétben tévelygünk, rémálmaink, félelmeink és szorongásaink éjszakájában. Eltévelyegtünk, elvesztünk lelkünk sötét éjszakájában. Életenergiánk fogytán, erőnk szétforgácsolódott a mindennapok ellentéteiben - s már azt sem tudjuk, hogy merre kell indulnunk, hogy visszatérjünk a belső harmónia, egyensúly, béke és nyugalom világába. Oly' sok elvárás, elképzelés, gyötrelem kínoz, hogy már kételkedni kezdek: van-e értelme ennek az életnek, vagy csak az elmúlással fenyegető lét börtönbolygóján szenvedek? Így nem lehet élni, ezért vándorútra indulok, hogy visszataláljak önmagamhoz..
Tudatunk fényét sűrű, nehéz lepel fátyolozta el, s csak a szenvedés, a kínzó kérdés maradt: hol vagyok Én és mi a helyes irány?
Felvillan a távolban a világosság
szempár villanása oszlatja el,
bozótok rejtekén,
dús patakok mentén
nyomait látom én:
a hegyre vezet, ott a bikám,
íme az út, mi rám vár!
Szenvedélyesen kutattam, kerestem önmagamat. Szent iratokba mélyedtem, régmúlt idők bölcsességeit firtattam, a beavatottak rejtett útján haladtam - de a homály egyre mélyebbé vált. Némelykor azt hittem: tudom merre van a helyes irány, merre kell indulnom, hogy végre otthonra leljek, hogy megtaláljam önmagam, de a szép bölcsességek elfakultak, a spirituális útkeresés gyönyöre tovatűnt. Számtalanszor hittem, hogy átléptem a kaput a mennyországba, tudom hol rejtezik a megváltás, de mindannyiszor visszazuhantam vágyaim és félelmeim gyötrő poklába. Óh, miért kell ennek így történnie? Óh, miért tévelygek az úton?
Már számtalan módszer ösvényét követtem. Haladtam a bölcsek útján. De mindannyi magasztos felismerést a pokolba zuhanás követte. Vajon egyáltalán létezik az Út, mely Oda vezet? Vagy csak káprázat mindez, egy újabb álom, amelybe belezuhanhatok?
Tudom, hogy létezem. Tudom, hogy vagyok. Tudom, hogy testemen, gondolataimon és érzelmeimen túl kell léteznie valaminek, egy élő szellemnek, amely valódi önmagam. S ez a felismerés vezérel: úttalan utakon, kanyargó csapásokon, a lélek sötét éjszakáin át vezet. Föl, föl, egyre magasabbra, hozzám, igazi Énemhez. Ez az út, ami rám vár!
az ösvény a hegyre kanyarog,
lépteimben megbízom,
hadd vezessen fel, fel ..
a hegytetőn megtalálom
elveszett állatom.
Tudom, hogy létezik bennem egy vezérlőcsillag! Tudom, hogy ha a mélyben rejtőző Én-emre hallgatok, megtalálom őt! Tudom, ha rábízom magam a bennem megbúvó Életre, akkor az vezet, akadályokon át, torlaszokat megkerülve, Oda, ahová mindig is vágytam: önmagamba. Az úttalan út végén ott vár a megváltás, vár a hőn áhított önmegvalósítás. A Titok, a rejtély: önmagam.
Tudom, hogy létezik bennem egy vezérlőcsillag! Tudom, hogy ha a mélyben rejtőző Én-emre hallgatok, megtalálom őt! Tudom, ha rábízom magam a bennem megbúvó Életre, akkor az vezet, akadályokon át, torlaszokat megkerülve, Oda, ahová mindig is vágytam: önmagamba. Az úttalan út végén ott vár a megváltás, vár a hőn áhított önmegvalósítás. A Titok, a rejtély: önmagam.
Heuréka! Megtaláltam!
íme itt a tévelygő jószágom,
megérinthetem.
Farkát megragadom
többé nem hagyom
elveszni őt.
Szilaj, toporzékol,
de szilárdan tartom.
Bolyongásom során számtalan út kísértett meg, útvesztőjükbe bonyolódtam. Míg végül felismertem, hogy minden út ugyanoda vezet: a bennem rejtőző szellem felismeréséhez. Önmagamat kerestem, önmagamat kutattam, hogy félreérthetetlenül megtudjam: bennem rejtőzik a válasz minden kérdésemre.
Gnothi seauton - hirdeti a delphi jósda felirata. Ismerd meg önmagadat, hogy választ találj minden kínzó kérdésedre: Ki vagyok én? Mi az élet értelme és célja? Tat tuam asi. Aham brahmansi. Te is Az vagy. Te is a nagy Titok vagy. Mélyedj el önmagadban, hogy felfedezd ezt a rejtélyt. A tested az élő Isten temploma - vallja a keresztény hagyomány. Ott rejtőzik benned az isteni önvalód, egy súlyos anyagi test templomában. Ne a templom varázsában élj, hanem keresd a templom belsejében rejtőző Istened!
Figyeld meg önmagad! Figyelj a benned rejtőző szellemre! Merülj bele a létezésed titkába! - vallja a misztikus keresztény, szufi, taoista, zen és dzogcsen hagyomány. Erre utalnak minden korok bölcsei, az új világ tanítói. Ugorj fejest önmagad rejtélyébe! Imádkozz, meditálj s az imádságod, meditációd mély csöndjében hallgass az isteni válaszra. Egy megfoghatatlan, nem anyagi értelem, élettől vibráló üresség válaszol Neked: a testedben lakozó szellem felfedi önmagát.
Ki az aki a szemeiden keresztül szemléli a világot? Ki az, aki a testeden át megtapasztalja a földi létezés csodáját? Ki/mi az a rejtélyes valami, ami benned és általad él?
Ha akár egy villanásnyi időre is érezted-tudtad ezt a csodát, akkor megtapasztaltad önmagadat, mint egy élő szellemi csodát. Egy olyan létélmény részese lettél, amelyre sóvárogva vágytál. Megváltottad önmagadat, megvilágosodtál - bármilyen néven is nevezzük a csodát és csak egyetlen vágyad maradt: maradéktalanul állandósítani a tudatosságot. Életed története egy új fejezethez érkezik: ekkortól már csak arra törekszel, hogy állandósítsd, magadévá tedd a szellem tudatosságát.
Bolyongásom során számtalan út kísértett meg, útvesztőjükbe bonyolódtam. Míg végül felismertem, hogy minden út ugyanoda vezet: a bennem rejtőző szellem felismeréséhez. Önmagamat kerestem, önmagamat kutattam, hogy félreérthetetlenül megtudjam: bennem rejtőzik a válasz minden kérdésemre.
Gnothi seauton - hirdeti a delphi jósda felirata. Ismerd meg önmagadat, hogy választ találj minden kínzó kérdésedre: Ki vagyok én? Mi az élet értelme és célja? Tat tuam asi. Aham brahmansi. Te is Az vagy. Te is a nagy Titok vagy. Mélyedj el önmagadban, hogy felfedezd ezt a rejtélyt. A tested az élő Isten temploma - vallja a keresztény hagyomány. Ott rejtőzik benned az isteni önvalód, egy súlyos anyagi test templomában. Ne a templom varázsában élj, hanem keresd a templom belsejében rejtőző Istened!
Figyeld meg önmagad! Figyelj a benned rejtőző szellemre! Merülj bele a létezésed titkába! - vallja a misztikus keresztény, szufi, taoista, zen és dzogcsen hagyomány. Erre utalnak minden korok bölcsei, az új világ tanítói. Ugorj fejest önmagad rejtélyébe! Imádkozz, meditálj s az imádságod, meditációd mély csöndjében hallgass az isteni válaszra. Egy megfoghatatlan, nem anyagi értelem, élettől vibráló üresség válaszol Neked: a testedben lakozó szellem felfedi önmagát.
Ki az aki a szemeiden keresztül szemléli a világot? Ki az, aki a testeden át megtapasztalja a földi létezés csodáját? Ki/mi az a rejtélyes valami, ami benned és általad él?
Ha akár egy villanásnyi időre is érezted-tudtad ezt a csodát, akkor megtapasztaltad önmagadat, mint egy élő szellemi csodát. Egy olyan létélmény részese lettél, amelyre sóvárogva vágytál. Megváltottad önmagadat, megvilágosodtál - bármilyen néven is nevezzük a csodát és csak egyetlen vágyad maradt: maradéktalanul állandósítani a tudatosságot. Életed története egy új fejezethez érkezik: ekkortól már csak arra törekszel, hogy állandósítsd, magadévá tedd a szellem tudatosságát.
Az egó csapdája
a rabság nem kedveltje,
szelídítem.
Gazdája vagyok, ő elfogad,
egymáshoz tartozunk.
S amint felismertem önmagam csodáját, görcsösen magamévá akartam tenni azt. De minél inkább erőlködtem, a csoda tovatűnt. Megjelent újra a kételkedő Tamás: az elme, a gondolatok vad örvénye, a kétely, a gyötrelem, a szenvedés forrása.
Elcsíptem az elmét: elcsíptem a múltam koncain való rágódást, a jövőtől való aggódást, a bennem csacsogó, házsártoskodó görcsös kis én-t, amely rátelepedett önmagam csodájára. "Megvagy, te bennem zsörtölődő, akaratoskodó kis én, aki uralkodsz fölöttem, aki nyomorúsággá, szenvedéssé varázsoltad át a létezés csodáját!". Nyakon csípted a benned örvénylő gondolatokat, és a gondolatok keltette érzelmeket, amelyek az életedet pokollá alakították.
Megkóstoltad a tiszta tudatosság nektárját, betekintést nyertél a mennyek országába s most már nem hagyod, hogy egy nemlétező fantom "kis én" uralja az életedet. Benned búvik meg e fantom, a fejedben egy csacsogás, amely magának követeli az életed: rendszabályoz, moralizál, ő tudja, hogy mi a jó és mi a rossz, az életed fölött egyeduralomra tör. Meditációval vagy intenzív imával felfedezted, hogy a benned lakozó egó csak egy lényeg nélküli hang, egy civilizációs agyonfoltozott Frankenstein, egy programozás, egy kulturális hipnózis, aminek fogságába estél. A tudatosság egyedi virága vagy, ami szerepeket öltött magára, miközben elfeledkezett arról, hogy önmaga nem szerep, hanem a szerepek maszkján túli létezés.
A tudatosság útján
A bika táncolva lépdel,
furulyám szól,
dal fakad,
utunk pompás.
Elcsípted a benned lakozó démont, a szenvedéseid forrását: az elmét, amely szilaj és vad, de vadságának hátterében egy csöndes, önmagáról tudó tudatosság virágzik.
Tudod, hogy minden egyes extázist a mélybe bukás követ. Tudod, hogy miután megízleled a Paradicsomot, aláhullsz a Pokol mélyébe. Hosszú az út, ami Rád vár. Minden pillanatban tudatosan meg kell hoznod a döntést: a pokol kábulatában élsz vagy igazi Éned mennyországát választod. Minden pillanatban válaszút előtt állsz: az éberséget vagy a kábulatot választod?
Kövesd a benned rejtőző tudatosságot, áramolj, légy olyan, mint a víz. Ne akard, hanem érezd az áramlást, az élet "furulyáját". Haladj tovább és élvezd az utazást!
Lágy áramlás: a haza érkezés
Elcsípted a benned lakozó démont, a szenvedéseid forrását: az elmét, amely szilaj és vad, de vadságának hátterében egy csöndes, önmagáról tudó tudatosság virágzik.
Tudod, hogy minden egyes extázist a mélybe bukás követ. Tudod, hogy miután megízleled a Paradicsomot, aláhullsz a Pokol mélyébe. Hosszú az út, ami Rád vár. Minden pillanatban tudatosan meg kell hoznod a döntést: a pokol kábulatában élsz vagy igazi Éned mennyországát választod. Minden pillanatban válaszút előtt állsz: az éberséget vagy a kábulatot választod?
Kövesd a benned rejtőző tudatosságot, áramolj, légy olyan, mint a víz. Ne akard, hanem érezd az áramlást, az élet "furulyáját". Haladj tovább és élvezd az utazást!
Lágy áramlás: a haza érkezés
a nap épp' fölkel,
sugarai beragyogják a földet,
hol házam áll.
Megérkeztem. Hazataláltam.
Talán a szerzetesi imát gyakoroltad, vagy a meditáció úttalan útját. Bármerre is vitt az utad, ugyanazt tapasztaltad meg. A mély csöndben, a figyelmes várakozásban felfedeztél egy szikrát: a tudatosságot, valódi önmagad.
Tudod, hogy valójában nincs egymástól elkülönülő tudatosság és én. Tudod, hogy a tudat és Te egyek vagytok - soha nem különültetek el egymástól. Belsődben mély nyugalom honol. Hazataláltál, de még nem érkeztél meg..
Talán a szerzetesi imát gyakoroltad, vagy a meditáció úttalan útját. Bármerre is vitt az utad, ugyanazt tapasztaltad meg. A mély csöndben, a figyelmes várakozásban felfedeztél egy szikrát: a tudatosságot, valódi önmagad.
Tudod, hogy valójában nincs egymástól elkülönülő tudatosság és én. Tudod, hogy a tudat és Te egyek vagytok - soha nem különültetek el egymástól. Belsődben mély nyugalom honol. Hazataláltál, de még nem érkeztél meg..
Valódi Én-ed
Megragadtad a tudatosság "farkát", de minél görcsösebben magadévá akartad tenni, az a markodban semmivé vált, tovaillant. De amint békésen átengedted magad a tudatos szemlélődésnek, elképzeléseid, dogmáid, hiteid tovaillantak: a tudatosság fényében semmivé váltak. Rádöbbentél, hogy bármi is az, amiben hittél, az csak hit: az élet megelőzi és felülírja minden hitedet.
Talán azt gondoltad, hogy "valaki" vagy - a szakmád, az életkorod, társadalmi státuszod és karriered - ám' kiderült, hogy mindez csak elképzelés: valódi önmagad megelőzi és túl van a személyes történeteid meséin. Egy vibráló létezést, "van"-ságot tapasztaltál meg, egy élő értelmes ürességet, ami nem kézzelfogható. Nem mutatható rá, hogy "íme én vagyok ez", hanem egy olyan valamire bukkantál, ami a rejtélyét nem tudja felfedni (a tudálékos elmén túl van), de közvetlenül megtapasztalható. S amit tapasztalsz, az több, mint bizonyosság: a szellem öltött benned testet, hogy eljátssza a szerepeit.
Ugorj fejest az életbe!
s a Nap kikandikál,
pillangók táncolnak vad virágok közt,
a szellő lágyan tovaszáll
Óh természet!
Miriád formát öltöttem, hogy e színes teremtményekben megtapasztaljam önmagamat és a világ csodáját. Démonjaimmal, a félelemmel és aggódással szembenéztem s felismertem, hogy nem mások, mint fantomok. Önmagam tudatára ébredtem. Tudom már, hogy testbe bújt szellemként pásztázom a magam teremtette világot és megcsodálom a számtalan szerepet, amelyet magamra öltöttem. Tudatosan részt veszek a teremtésben, önmagam világának alakításában.
Óh, mily' gyönyörű és páratlanul egyedi minden! A kék égen felhők suhannak, a tudat terében pedig gondolatok úsznak. De e felhők többé már nem homályosítják el a tudat égszínkék terét! A Nap lágyan simogat, a madarak dalolnak, a szellő hátán táncolnak a fűszálak - mennyi gyönyörű tartalom jelenik meg a tudat terében. Óh, mily' csodás a természetem, óh' mily gyönyörű az áramlás!
lámpásomat kézbe veszem,
fény gyúlt szívemben,
s a hírét továbbviszem.
"A földről az égbe száll, úrrá lesz a fény fölött, s ismét leszáll a
földre. Megszerzi a felső és az alsó erőket. Így lesz úrrá afölött, ami
fent van, s ami lent. Mert veled van a fények fénye, s ezért a sötétség
előled kitér"-mondja Hermes Trismegistos Tabula Smaragdinája (Smaragtábla). Az önmaga tudatára ébredt tudat visszatér világába, hogy részt vegyen az élet játékában. A boddhiszattva újra testet ölt, hogy hírét vigye a tudatosságnak.
Fény ég a szívében s e lánggal felégeti a dogmák fátylait, amelyek elfödték előle a dolgok valódi természetét. Visszatér, hogy részt vegyen ebben az isteni színjátékban: forgatókönyv-íróként és színészként. Ő maga az író, a játék drámáiban zokogó szereplő, de ő maga a színpad, a színpadi játék és a közönség is. Megírta szerepeit, eljátssza azokat teljes megtapasztalással és ő az, aki az előadás végén levedli maszkjait, meghajol és tapsol önmagának. Az Egyetlen Tudat imád játszani és fejest ugrik az önmaga teremtette világba!
Tükörbe néztél s fölismerted valódi önmagadat. Megláttad valódi Én-ed, felismerted önmagad minden teremtményben. Láttad a szemek mögött csillogó értelemben, az égen szálló sirályokban, az ízes gyümölcsöt termő fákban, egy fűszálban - mindben Ő mosolygott vissza rád. Ezernyi orcája mögé néztél, s megláttad a maszkok mögötti élő fényességet.
Ég benned a lámpás? Ég benned a tudatosság fénye?
Ugorj fejest önmagadba és a világba!
Fény ég a szívében s e lánggal felégeti a dogmák fátylait, amelyek elfödték előle a dolgok valódi természetét. Visszatér, hogy részt vegyen ebben az isteni színjátékban: forgatókönyv-íróként és színészként. Ő maga az író, a játék drámáiban zokogó szereplő, de ő maga a színpad, a színpadi játék és a közönség is. Megírta szerepeit, eljátssza azokat teljes megtapasztalással és ő az, aki az előadás végén levedli maszkjait, meghajol és tapsol önmagának. Az Egyetlen Tudat imád játszani és fejest ugrik az önmaga teremtette világba!
Tükörbe néztél s fölismerted valódi önmagadat. Megláttad valódi Én-ed, felismerted önmagad minden teremtményben. Láttad a szemek mögött csillogó értelemben, az égen szálló sirályokban, az ízes gyümölcsöt termő fákban, egy fűszálban - mindben Ő mosolygott vissza rád. Ezernyi orcája mögé néztél, s megláttad a maszkok mögötti élő fényességet.
Ég benned a lámpás? Ég benned a tudatosság fénye?
Ugorj fejest önmagadba és a világba!
(A cikk részlet Margitics Ferenc - Kery Ervin: A tudat ébredése c. könyvéből. )
