A gondolkodó gép ébredése

* Egy megdöbbentő kísérlet * Descartes tévedése * Az elme tudattalan mélyprogramjai * A bennünk élő fantom, aki én-nek vallja magát * Ébredés a hipnózis kábulatából *

 

Kérlek, hogy végezz el egy egyszerű, de annál döbbenetesebb kísérletet:

Végy magad mellé egy órát, stoppert s határozd el, hogy nem gondolkodsz egy ideig, amíg képes vagy erre!

Nos, mennyi ideig tartott, amíg az első gondolat beúszott az elméd terébe? 5-10 másodperc? Tudsz percekig nem gondolkodni?

Megdöbbensz: képtelen vagy nem gondolkodni. A gondolkodás megtörténik Veled. A gondolat gondol Téged s nem te gondolkodsz. Nem akaratlagosan teszed ezt (hiszen, ha akaratlagos lenne, akkor egyszerűen megtehetnéd, hogy nem gondolkodsz), hanem a gondolkodást már képtelen vagy ellenőrizni, kordában tartani. Büszkék vagyunk arra, hogy gondolkodni tudunk, mert ez a képességünk emelt bennünket az állatok fölé és a személyes identitásunk is alapvetően a gondolatainkban gyökerezik. René Descartes filozófus ezért jelentette ki „Gondolkodom, tehát vagyok”. De vajon a gondolkodás az, amitől létezünk? Ha nem gondolkodnánk, akkor léteznénk?

Ha rászánunk egy kis időt és megfigyeljük a gondolatainkat, akkor azt vesszük észre, hogy gondolataink folyamatosan cserélődnek: megjelenik egy gondolat, és tovatűnik, és az eredeti gondolattal összefüggő, asszociálódó újabb gondolatok folyamának adja át a helyét - így áramlanak folyamatosan, megállás nélkül a gondolatok. Honnan jön a gondolatoknak ez a hatalmas áramlata és hogyan vált az idők során önazonosságunk alapjává?

Az elme tudattalan mélyprogramjai

Amikor újszülöttként a világra jövünk, még nincsenek gondolataink, csak egy tudattalanul megélt egységélményt tapasztalunk meg. Aztán ebből az egységből fokozatosan kibontakozik a formák világa előttünk, és mi a nyelv segítségével megtanuljuk fogalmi kategóriákba zárni a tapasztalatainkat: „Ő itt anya, ez egy fa, ez itt egy ház..” Megjelenik a nyelv és vele együtt a gondolatok is.

Kisgyermekként rendkívül nyitott vagyunk a világra, meg akarjuk ismerni, magunkévá akarjuk tenni azt. Mivel a világgal kapcsolatban még nagyon kevés tapasztalattal rendelkezünk, ezért a bennünket körülvevő felnőttekhez, szüleinkhez, tanítóinkhoz fordulunk segítségért. A szüleink, tanítóink pedig készségesen segítenek ebben, elmagyarázzák nekünk a világ működését - természetesen azt a működését, amit ő a saját meggyőződéseik, hiteik szerint látnak. Részleges, töredékes igazságokat kebelezünk be és hiszünk el maradéktalanul - egy-egy hitrendszer programját.

Ezek a magyarázatok egyfajta programokként futnak a gyermeki elmében. A gyermek pedig befogadja a számára "istent", "varázslót", tekintélyt jelentő felnőttek által sugallt programokat, hiszen ezáltal a világot megértheti s kezelheti. A szülő, az óvónő, a tanító vagy tanár, a hitközösségének papjai, majd politikusai - akiket ugyancsak így programoztak az ők szüleik, tanáraik, papjaik - olyan gondolatokat ültetnek el magként az elménkben, amelyek jobbára megkérdőjelezhetetlen igazságokként vannak tálalva. Ezek egymásra épülő, összetett hitrendszerekként, programokként berögzülnek a tudattalan elménkbe és rendszerint az életünk végéig meghatározzák azt, hogy miként látjuk a világot és mit és hogyan cselekszünk benne.

Hipnotikus programokként működnek ezek az elme számítógépén, és ezeknek az elmeprogramoknak ellenállni kevésbé tudunk, hiszen amit elhittem, amit magamévá tettem, azt nem kérdőjelezem meg, az a "saját igazságommá" válik és ez szerint működöm az életemben. Hiteink és meggyőződéseink tehát olyanok, mint a számítógépen futó programok, amik automatikusan futnak.

Ezek a belénk rögzült hitrendszerek aztán fura dolgokat művelnek velünk. Mivel többnyire tudattalan szabályokként élnek bennünk, ezért erőteljesen bekorlátozzák a kreativitásunkat. Hiteink pontosan megszabják, hogy mit és hogyan kell gondolnunk és tennünk. Nem tehetem meg ezt, nem csinálhatom így azt, nem gondolkodhatom úgy, nem érezhetem amúgy, stb.

Számos "jó" vagy etikus programozás van, amelyek korlátozzák az egó, a kis "én" kirobbanó impulzivitását, agresszív kitöréseit, de sajnálatos módon a legtöbb programozás kártékony, mert hitrendszerekkel felvértezve kiszámíthatóvá és könnyen irányíthatóvá válunk.

A bennünk élő fantom, aki én-nek vallja magát

Fontos tehát megérteni, hogy életünk során többnyire kábulatban élünk, mélyen alszunk. Még ha nyitva a szemünk, akkor is gondolataink álmában, a vágyak és félelmek elképzelt világában járunk, miközben kevésbé veszünk tudomást a jelen pillanat mélységéről. Így a tudatosság tiszta terét egyre több gondolat felhőzi be, a gondolatokhoz érzelmek kapcsolódnak, s ezek a gondolatok, érzelmek bonyolult hitrendszerekké növik ki magukat, amelyek teljes egészében elfátyolozzák a tudat terét - s egyfajta kábulatban, a hitrendszerek kábulatában tartják az élete végéig.

A tudat belsejében létrejön egy gondolatokból álló sűrítmény, egy egó, egy fantom, amelynek valójában nincs önálló léte. Csupán tudati tartalom, amely "ÉN"-nek vallja magát! Önmegfigyeléssel, meditációval behatolhatsz a gondolatokon túlra a gondolkodó Én-edet keresve és meglepődve veszed észre, hogy a fejedben csacsogó hang nem valaki, nincs önálló léte, hanem csak hitrendszerek és hozzá kapcsolódó érzelmek kötege,

Az "én vallásom" , az "én törzsem", "az én országom", az "én hitem", az "én elveim" - jelzik, hogy mélyen azonosítottuk önmagunkat valamilyen hitrendszerrel. Olyannyira, hogy már azt sem tudjuk, hogy ki az "én", mert a szereppel, a magunkon hordott ideológiai maszkkal azonosítjuk magunkat.

Ébredés a hipnózis kábulatából

Érdemes megfigyelnünk a gondolatainkat. Mindig és minden körülmények között. Főként akkor, amikor döntést kell hoznunk egy látszólag fontos ügyben. Megfigyelhetjük, hogy bár azt hisszük, hogy racionális döntéseket hozunk, valójában a bennünk megkövesedett hitrendszerek hozzák meg a döntést. Nem beszélhetünk szabad akaratról és szabadságról akkor, amikor bármilyen dogma letéteményesei vagyunk: egyszerűen a dogma hozza meg a döntést . Általunk és helyettünk!

 

Tegyük szokásunkká, hogy megvizsgáljuk a gondolatainkat! Hagyjuk, hogy előbukkanjanak és békésen szemléljük őket - de tartsunk egy kis távolságot tőlük. Ne higgyünk a gondolatainknak, ne higgyünk a gondolataink abszolút igazságában. Vegyük észre bennük, hogy csak a hitrendszerek "polipcsápjai", amelyek körbecsavarnak, megfojtanak bennünket. Szabaduljunk meg attól a kényszertől, hogy hitrendszereinket abszolút igazságoknak véljük.

Figyeljük meg a hiteinkből fakadó gondolatainkat és vegyük észre, hogy azok egyfajta kábulatban, hipnózisban tartanak bennünket. Amint megtapasztaljuk ezt, több ezer éves hipnózisból ébredünk fel.  

Engedjük szabadon az önkorlátozó hiedelmeket, hogy -végre!- az élet kibontakozzon bennünk és általunk.

(A cikk részlet Margitics Ferenc - Kery Ervin: A tudat ébredése c. könyvéből. )