Hogy fedezheted fel valódi önmagad: a szellemed?

Valódi önmagunk, a bennünk élő szellem/lélek keresésére indulunk közvetlen megtapasztalással: Kik vagyunk az elképzeléseinken túl? Mi a megfigyelő tudatosság? És mi van azon túl?

Ha elveszíted az önmagadról való elképzeléseidet, megtalálod önmagad

Sokan, ha megkérdezik: "Ki vagy te?" hosszú és bonyolult történeteteket mesélnek vélt önmagukról: történeteket, amelyeket betanultak vagy kialakítottak önmagukban arról, hogy kik ők, illetve, hogy milyenek szeretnének lenni. "Ááá.. tudod, hosszú történet, aki vagyok" - mondják - "Ekkor és ekkor születtem, így néztem ki kisgyerekként, aztán itt meg ott tanultam, dolgozni kezdtem, családot alapítottam, ez itt a férjem , a gyerekeim, ugye, milyen aranyosak?. Ilyen és amolyan nehézségeim voltak és vannak az életben. S most, íme itt vagyok: 35 éves nő, így nézek ki, ilyen és olyan betegségekkel küzdök, alkalmazott vagyok, anya, keresztény és..".. és megállíthatatlanul bontakozik ki az én története. Tudattalanul akár a státuszukkal, munkahelyükkel, vagyonukkal, bankbetéteikkel, autóikkal, ingatlanukkal is azonosítják önmagukat, mintegy kiterjesztett "én"-ként, ezért ha attól tartanak, hogy bármelyiket elveszíthetik, akkor mélyen azt érzik, hogy önmagukat vesztik el.
Mert ki lennék én, ha nem lenne a vagyonom, amelyet szorgosan-dolgosan összegyűjtöttem magamnak, ha nem lenne a munkahelyem, amelyben kitartóan dolgoztam, ha nem lenne a társadalmi pozícióm, amelybe beleszülettem vagy megszereztem, ha nem lenne meg a címem, titulusom, amelyért sokat tanultam s ki lennék, ha elveszíteném a házamat, autómat? Biztosan megsemmisülnék, "semmi"-vé válnék.. nem is léteznék ezek nélkül.

Ez a bonyolult "én"-ről szóló történet, a birtokolt dolgaim, az egyéni életút, az egyéni tapasztalatok olyannyira egyedivé tesznek minket, hogy a Földünkön jelenleg 7 milliárd különálló, egymástól elidegenedő, egymást megérteni képtelen sajátos univerzum él, számtalan vitát, ellenségeskedést, gyűlölet generálva.

De vizsgáld csak meg, hatolj egyre mélyebbre valódi önmagad irányába: Vajon tényleg nem vagy más, mint a tested, az érzelmeid, a gondolataid, az élettörténeted, karriered, birtokolt javaid? Ha nem lennél pontosan 35 éves, léteznél? Ha nem nő, hanem férfi lennél, léteznél? Ha nem lenne a munkahelyed, vagyonod, akkor akár hajléktalanként is léteznél? Természetesen, hogy igen - mondanák a legtöbben és arra gondolnak, hogy más életkörülmények közt, de azért még léteznének: hiszen lenne testük, gondolkodnának, érzelmeket éreznének - s ez az, amit ők "én"-nek neveznek..

De vajon tényleg a tested, gondolataid és érzelmeid összessége vagy? Tudományos tény, hogy kevesebb, mint egy év alatt a testünkben levő atomok 98%-a lecserélődik: 6 hét alatt megújul a máj,  1 hónap alatt a bőr, a csontok 3 havonta lecserélődnek, és az örökítő DNS „nyersanyaga” 6 hét alatt cserélődik ki. Az 1 éve levő tested atomjai ma jobbára a testeden kívül vannak: a levegőben, a földben, beépülve más élő szervezetekbe, fűbe, fába, az egész planéta így hasznosítja újra magát egy folyamatos körforgásban. Testünket állandónak tapasztaljuk, ám mégis az folyamatos átalakulásban, áramlásban van. S ami nem állandó, hanem folyamatosan lecserélődő, az nem lehet a születésünktől létező állandó "én"-ünk. 

Talán az érzelmeid és gondolataid összessége vagy? Hiszen folyamatosan érzelmeket érzel és gondolatok sokasága cikázik a fejedben. Ám ezek az érzelmek és gondolatok sem állandóak: jönnek és tovatűnnek, hogy újabb gondolatoknak és érzelmeknek adják át a helyüket. Állandóan változnak: gyermekkori gondolataid és érzelmeid teljesen mások voltak, mint most, felnőttkorban. Érzelmeink és gondolataink sem állandóak. Viszont az, amit „Én”-nek nevezünk, állandóan létezik: kisgyermek kortól halálodig tudod, hogy "vagy", "létezel".  Ki lehet ez az állandó "én"?

Én vagyok

Van benned valami örök. Amikor megszülettél, s nem voltak gondolataid, képzeteid önmagadról és a világról, akkor is léteztél. Kisgyerekként - amikor a világod egy folyamatosan megújuló mágia volt (és egyáltalán nem hasonlított mostani világodhoz) .. akkor is léteztél. Forrófejű tinédzserként világot akartál váltani, mindent és mindenkit meghódítani (és most már nem vagy ilyen), nos akkor is léteztél.
Az életed során többször is lecserélted tested sejtjeit; érzelmeid összetettsége, mélysége is változott, gondolataid és hitrendszereid is teljesen megújultak .. de volt benned valami, ami soha nem változott. Ami mindig ugyanaz volt és ugyanaz is maradt, függetlenül attól, hogy mit tanultál vagy képzeltél önmagadról. Csecsemőként vagy haldokló aggastyánként is tudod: létezel, vagy.
Van benned valami, ami határozottan állítja, hogy "Én vagyok". Ez egyszerű, nem betanult, hanem születésedtől fogva levő érzet: vagy, létezel, megkérdőjelezhetetlenül. Az "Én vagyok" állítás az egyetlen olyan állítás, amely abszolút igazság. És az "Én vagyok" tudomására ébredés létezésünk legtitokzatosabb dimenzióját nyitja meg.

Hogyan tapasztalhatod meg az "Én vagyok" tudomását? Kezdetben eltöprenghetsz azon, hogy mit jelenthet ez az állítás: "én vagyok, létezem". Megfogalmazod, kimondod, hogy "vagy", majd felismered, hogy "jéé, tényleg létezem!". S amikor mélyen megélted, megtapasztaltad a "létezem, létezem, létezem" tudatosságát, nem kontemplálsz többet rajta, hanem elengeded a gondolatot és megmarad a "vagyok-ság" érzésének tudomása. Engedd bele magad ebbe a "vagyok" tudomásba, és megérted, hogy a gondolataink által egyszerűen közhelynek címkézett fogalom mögött, a gondolatokon túl micsoda szédítő mélység van!

Ajánlok erre egy meditációt, egy elvégezendő gyakorlatot: 

Helyezkedj el kényelmesen és lazíts. Néhányszor vegyél mély lélegzetet és figyelj a levegő útjára: amint orrlyukaidon beérkezik és eltávolodik a levegő. Lazíts!

 Figyelj a benned levő „Én vagyok” érzetre. Tudd, hogy a létezés tudata mindig veled volt – soha nem volt, amikor ne léteztél volna. Ez a „vagyok” tudatosság végigkíséri életedet. 

Figyelj a létezésed tudatára, érezd azt, hogy vagy. Ha bármilyen gondolat vagy érzés zavar meg, távolítsd el az érzést és gondolatot és térj vissza a „vagyok” érzés gyökeréhez. Térj vissza folyamatosan az „ÉN VAGYOK” tudatához és utasíts el bármilyen tartalmat, ami az elmédben megjelenik. Ha azt mondod „könyvelő vagyok, titkárnő vagyok, vezető vagyok, anya vagyok”, tudd, hogy mindezek illúziók – a vállalt szerepeiden túl létezel, vagy, egyszerűen csak létezel, minden szerepeden túl. Ha nem lenne az a szereped, ami éppen a szereped, akkor is léteznél. Térj vissza a létezésed érzetéhez, ez az egyetlen biztosan levő, minden egyéb csak megszerzett és ideiglenes azonosulás. Fordítsd minden figyelmedet az „Én vagyok” érzetre, ami egy időtlen jelenlét. Amikor az „Én vagyok” tudatában időzöl, olyan állapotba kerülsz, amely nem írható le szavakkal, csupán megtapasztalható.

Létezel, itt és most vagy, erre fókuszálj!

Ez a "vagyok"-ság tekint ki a szemeiden át, s ő az, aki szemléli a világot. Ő az, aki a kezeidet, lábaidat mozgatja, ő az, aki lélegzik, érti a gondolataidat, érzi az érzelmeidet. Ne kérdezd, ne keress rá magyarázatot, hogy ki és mi vagy: vagy, aki vagy, egy örök rejtély, egy éber létezés, maga az élet testet-öltése. Fordítsd figyelmedet a tapasztalatról a tapasztalóra! Mi lehet fontosabb: a mindig jelenlevő megtapasztaló tanúság vagy az örökké változó tapasztalat? Fedezd fel önmagad, az „Én vagyok” érzeten át. Vagy, létezel, fordítsd figyelmedet a létezésed tudatára.Tartsd elmédben az „Én vagyok” érzetét, olvadj egybe vele, amíg az elméd és az érzés eggyé nem válik. Érezd a létezésed, a  jelenLÉT-ed! Érezd azt, ami benned tudja, hogy van. 

Még mélyebbre hatolva a nyúl üregében

Amikor csak a puszta, programozottság-mentes létezés tudatában vagy, gondolatmentesen érzed-tudod, hogy létezel, vagy, akkor a megfigyelő tudatosság, tanúság vizsgálja rajtad keresztül önmagát és a világot. Hogy azt mondhasd "én" vagyok, ahhoz azonban szükséges a test, amelyben a "vagyok" létérzés lakozik és amelyen át megtapasztalja az észleléseket. Azért tudja, hogy létezik, mert a testi, érzékszervi léten keresztül tapasztal. Mi történik akkor, ha mélyebbre merülsz önmagadba, amikor elengeded magadtól az "én vagyok" tudomását? Nem ragaszkodsz hozzá, hogy megtapasztald önmagad és a világot, hanem arra vagy kíváncsi, hogy mi van a tapasztalaton túl. Egyszerűen csak elengeded magadtól a figyelést, és még mélyebbre hatolsz önmagad valódi belsejébe: oda, ahol már nem feltétlenül kell legyen figyelő érzékelés..

Amikor sikerül elengedned önmagadtól a "vagyok" figyelő tudatosságát, a világ és önmaga éber észlelését, akkor egyfajta álomtalan álom állapotába kerülsz. Nem alszol, de mégis hiányzik az önmagára/világra fordított figyelem, hiányoznak a figyelem terében létrejövő tartalmak - akárcsak a mély alvásban, amelyben nincsenek álomképek. Egy teljesen megfoghatatlan békés, üdvös nyugalom költözik beléd. Személytelen üresség, amelyben csak a tiszta, abszolút létezés van és rajta kívül nincs semmi más. Ha egy gondolat, vagy a gondolatból fakadó érzelem jelenik meg, akkor tudomásul veszi és elengedi - nem bonyolódik bele, hanem megmarad önmagában, az észleléshez nem ragaszkodó üresség állapotában. Ha bármilyen érzékszervi észlelés jelenik meg, felfigyel rá és erre a villanásnyi időszakra visszatér a figyelő tudatosság, az észlelések közti szünetekben pedig visszatér az üresség csendjébe. Ez a csend különbözik a hétköznapi tudatosság szerinti"csend" fogalmától : ez nem halott, hangtalan csend, hanem messze mélyebb "valami". Egy üresség, ami csak van, békésen, értelmezhetetlenül, egyfajta finom "mennyország" állapotában. Csak ez az egyetlen békés üresség van, tárgy-talanság, személytelen, amelyet a keleti vallások és a nyugati misztikusok személytelen Isteneként azonosíthatunk: végtelen, örök, időn és téren túli, békés, csendes "van"-ság. Csak az van, és semmi más - minden, ami létezik benne jön létre. Amint kinyitja érzékelését anyagi formaként létező "én"-je  és a világ felé, úgy benne jön létre önmaga és a világ érzete-képe, mint tartalom. Akárcsak az ég tiszta semmiségében létrejövő, átalakuló és tovatűnő felhők. De amint visszavonja érzékelését a testi lététől s a világtól, úgy újfent belemerül önmagába: a tartalom nélküli, tiszta üresség eredeti állapotába. Az angol nyelvben van erre egy tökéletes kifejezés: a "no-thingness" (amely tárgy-nélküliséget, "semmi"-séget jelent). Ezt nevezik az egyes spirituális mozgalmak a végső megvilágosodásnak - amikor a létezés visszatér önmaga tiszta Forrásához..

 Végső soron ez az, ami vagy, a testen, gondolaton, érzelmeken túli forma-mentes "én"-ként. Egy békés, csendes jelenlét, létezés, amely tudatossá válik, amint a belsejében létrejön bármilyen forma, tartalom, érzet.

.. és irány vissza, a hétköznapi tudatosságba!

Valami érdekes történik, amint eljutsz eddig a felismerésig és visszatérsz a hétköznapi tudatállapotba. Felismerted, hogy valódi "én"-ed egy formamentes üresség, semmi-ség, amely mindenek "szülője" s amint megfigyelő tanúságként visszatérsz a világ érzékeléséhez, úgy észreveheted, hogy valami gyökeresen megváltozott benned: testet öltött tudatosságként egy mindenre, a létezés teljességére kiterjedő szeretetet érzel. Ez "más", mint a szokványos tudatállapotban nevezett "szeretet", nincs benne változó intenzitású szenvedély, hanem csak a minden formának önmagadhoz való ölelése, szereted őket, mert vannak. Mert végső soron minden egyes formának a létrehozója, éltetője és esszenciája ugyanaz az Egy, oszthatatlan "valami"..

(A cikk részlet Margitics Ferenc - Kery Ervin: A tudat ébredése c. könyvéből. )