Saját poklunk tornácán..
Gyakran azért érezzük magunkat letörtnek, depressziósnak, letargikusnak, mert sérelmeink és nehezteléseink kísérteteivel viaskodunk; s ebben a reménytelen harcban elégetjük életenergiáinkat. Netán harcban állunk önmagunkkal, nincs önbizalmunk, vagy valaki a múltban megsértett, igazságtalan volt velünk szembe, s ezt nem tudjuk megbocsátani. Valami történt, ami súlyos sebet ejtett gondosan ápolt egónkon, lelkünk vérzik, szenved és senyved. Lehet, hogy csak egyetlen szúrós mondat hangzott el, egy néhány másodperces roppant kellemetlen esemény történt, de mi újra- és újra levetítjük fejünkben ezt a történetet. A sértődöttség hangján belső párbeszédet folytatunk, vagy akár hangosan vitázunk jelen nem levő ellenfelünkkel, védjük az igazunkat, foltozgatjuk az amúgy is agyonfoltozott kis én-ünket. Igazából csak röpke pillanatot tartott az esemény, de újra- és újra felelevenítjük, véget nem érő történetként újra kivetítjük elménk képernyőjére. Az elme nem tesz különbséget a valóság és elképzelés között, ezért az incidens újra- és újra megtörténik velünk, valahányszor felelevenítjük azt.
"Ugyan, hogy képzeli ez a felfuvalkodott, hogy engem, engem így megsértsen? Hogyan tehette ezt velem? De én majd megmutatom neki!.."- árad belőled a szégyenérzet, a düh, a csillapíthatatlan harag és a bosszúvágy. Gyomrod összeszorul, torkodban egy lenyelhetetlen gombóc kellemetlenkedik és érzed, hogy a sírás fojtogat. Ugyan már rég elmúlt a kellemetlen incidens, de elmédben még mindig zajlik a harc. A múltbeli sérelem emlékének forgatókönyvét újraírod, olyan válaszokat adsz, amelyeket nem tettél meg akkor, s vérmes bosszúhadjáratot indítasz abban a jövőben, ami most nincs. A valóság az, hogy az önmagad által készített film drámájába veszel bele, miközben az erős érzelmek tengerében energiáid csak fogynak és fogynak, szétforgácsolódnak elméd harcmezején. A benned dúló harag megmérgezi a múltat, elrabolja a jelen pillanatát és félelmetessé teszi a jövőd.
Az egó önreparáló programja
A sértett kis én-t, egót kezdetben szégyenérzet hatja át, úgy érzi, hogy legyőzték, alacsonyabbrendű lett ellenfelével szemben. Majd görcsösen összehúzódik és védekezésbe kezd: s a dühös belső párbeszéddel saját igazságát hangoztatja, a dühe pedig átvált támadásba és bosszút forral. Ez hatalmas életenergiát emészt föl. Nem vallhatod be önmagadnak és környezetednek, hogy megsértettek, s ez mélyen legbelül lelki fájdalmat, szenvedést okoz neked.
Lelki szenvedés és testi megbetegedések
Idővel az elfojtott, romboló érzelmek testi tüneteket idéznek elő, s gyakran pedig súlyos betegségeket. Napjainkban már számtalan orvosi kutatás, tanulmány erősíti meg, hogy civilizációs betegségeink többnyire lelki eredetűek (pszichoszomatikusak). Az elfojtott, romboló érzelmeink végül harcba szállnak a gazdatesttel és kíméletlenül betegségekhez vezetnek. Nyilvánvaló, hogy nemcsak spirituális vagy lelki "érdekünk", hogy ezeknek kihúzzuk a méregfogát, hanem a testi betegségek megelőzése, illetve gyógyítása érdekében is szükséges gyakorolnunk a megbocsátást.
Miért kellene megbocsátanunk?
Meg kell értened, hogy mindketten (Te és az ellen-feled) azt tettétek, amit akkori tudatossági szinteteken önmagatok számára jónak, előnyösnek és biztonságosnak véltetek. Nem a harag és ellenségeskedés kedvéért történt meg az incidens, hanem azért, mert a bennetek alattomosan megbúvó, a félelmekből táplálkozó kis én-etek összetalálkozott. S amikor két egó összetalálkozik, háború tör ki. Az egó sértett meg, s az egó sértődött meg; s így kovácsolt össze benneteket ellenségekké. Az egó a szenvedésekből táplálkozik, miközben testi és lelki beteggé tesz.
Engedd szabadon a romboló érzelmeket, hogy Te is szabaddá válj
Egy zen történet szerint egy izgága szamuráj türelmetlenül kutatta, hogy van-e mennyország és pokol. Egyszer hírét hallotta egy mesternek, türelmetlenül megkereste, és üvöltve kérdezte:
-Mondd csak, valóban létezik menny és pokol?
-Ki vagy te?- kérdezte a mester-Szamuráj vagyok- felelte a harcos.– S mondd: miért olyan az arcod, mint az őrültté?
A szamuráj erre igencsak feldühödött és kardot rántott, hogy egy csapással levágja a mester fejét. A kardcsörtetésre a mester fölnézett és halkan így szólt:-Itt nyílik a pokol kapuja!
A szamuráj ekkor megértette az üzenetet és a kardját alázatosan leeresztette. A mester pedig így szólt:-És itt nyílik a mennyország kapuja..
El kell engedned magadtól azokat a romboló érzelmeket, a dühöt, sértettséget, amelyeket megmételyeznek, és nem engedik, hogy a jelen pillanatában élj. Szabadon kell engedd azokat, hogy Te is szabaddá válhass.
Lélegezz mélyeket, sóhajts nagyokat. Figyelmeddel pásztázd végig a testedet és hagyd, hogy testrészeid mélyen ellazuljanak. S amikor mélyen ellazultál, keresd meg emlékeidben azt az személyt, aki vádolsz, akivel szemben súlyos ellenérzéseid vannak. Képzeld magad elé és gondolatban kérj bocsánatot tőle, hogy haragudtál rá. Mondd el neki, hogy tudod: mindketten az egó tudatossági szintjén azt tettétek, amit akkor számotokra a legjobbnak és biztonságosnak véltetek. Most megbocsátasz magadnak és neki; baráti öleléssel: "Elfogadlak és szeretlek Téged olyannak, amilyen vagy. Megbocsátok magamnak és megbocsátok neked. Szabadon engedlek, mert így én is szabaddá válok"
Akár írhatsz egy levelet is. Egy olyan levelet, amelyben kiöntöd a szívedet, őszintén leírod, hogy mit érzel. Ne fogd vissza magad, akár oldalakon keresztül is ecseteld a benned zajló érzelmeket. Írd ki magadból ezeket, amíg megkönnyebbülsz! S ha megkönnyebbültél, akkor tépd össze a levelet, égesd el - megtetted, amit tenned kellett.
Van valami mágikusan felszabadító abban, ahogy megtanulod őszintén kimondani azt, hogy: "Bocsánat!". A benned dúló egó-harc elcsitul, megbocsátod önmagad és embertársaid gyengeségeit, elengeded a múlt kísérteteit és felszabadítod a jövőt, s így a jelen pillanatában szabadságot és örömet találsz. Átlépsz egy küszöböt és besétálsz a földi mennyország kapuján..
