Nem az életed története vagy! (Hanem az életed filmjének tudatos nézője és szereplője..)

Ha találkozol egy ismeretlennel s bemutatkozol, akkor egy hosszú-hosszú élettörténettel rukkolsz elő:

„Látod, ez vagyok én.

Ezek az emlékeim magamról, ilyen voltam kisgyerekként, majd ifjúként. Itt tanultam, itt dolgoztam, s most -látod- 30 éves nő vagyok, családanya, feleség.. Ez a munkahelyem, ez a beosztásom, ezt gyűjtöttem össze magamnak – ez vagyok én. Most már mindent tudsz rólam: ez vagyok én. Mindannak az összessége, amire emlékszem az életem filmjéből. Annak a sok gondolatnak az összessége, amiket gondoltam és elhittem magamról. Én vagyok a nevem, a foglalkozásom, a státuszom, a vagyonom, s én vagyok a vallásos és politikai meggyőződéseim összessége is – én vagyok az élettörténetem. Ilyen sokrétű vagyok. Ez vagyok én..”

De vajon csak a magadról vallott hiteid összessége vagy?

Kik vagyunk valójában?

*Kik vagyunk valójában? * Testünk rejtelmei *Gondolatok és érzelmek rabságában *A végső rejtély birodalma: a tudat *

Testünk rejtelmei

Az érzékszerveink azt sugallják, hogy testünk tömör, állandó. Pedig a valóságban a testünk folyamatosan változó, olyan, mint egy áramló folyó. Minden egyes lélegzetvételkor 1.000.000.000.000.000.000.000 atom érkezik testünkbe, épül be a sejtjeinkbe, és ugyanennyi hagyja el kilégzéskor a testet. Kevesebb, mint egy év alatt a testünkben levő atomok 98%-a lecserélődik: 6 hét alatt megújul a máj, 5 nap alatt a bőr, a csontok 3 havonta lecserélődnek, és az örökítő DNS „nyersanyaga” 6 hét alatt cserélődik ki. Az 1 éve levő tested atomjai ma a testeden kívül találhatók: a levegőben, a földben, beépülve más élő szervezetekbe, fűbe, fába.. az egész planéta így hasznosítja újra magát egy folyamatos körforgásban. Mindennel szoros összefonódásban élünk, minden folyamatos átalakulásban, áramlásban van. Az egyetlen állandó dolog: a változás. Mi mégis az "én" állandóságát tapasztaljuk meg. Lehet, hogy nem a testünk vagyunk?

A kreativitás receptje

A kertészek jól tudják, hogy ha rendszeresen figyelmet fordítanak egy növényre, ha öntözik, szeretettel ápolják, akkor az gyarapodik, és gyönyörű virágokkal vagy ízes gyümölcsökkel ajándékoz meg.

Ha valami iránt lelkesedést érzel, ha valamit nagyon szívesen teszel, akkor tedd azt, amikor csak teheted. 

Szánj mindennap időt arra, hogy kötelező teendőid mellett azzal is foglalatoskodj, amit igazán, szívből-lélekből kedvelsz. Mert ha valami iránt lelkesedést érzel, akkor teljes figyelmedet ráfordítod, szívvel-lélekkel gondozod, ápolod s így az odafigyelés végül meghozza gyümölcseit. 

Ez a te kreatív kifejeződési módod, rajtad keresztül és általad, az alkotásaiddal fejezi ki önmagát a tudat.

A jelenlét boldogsága (Hogy érzed magad most?)

Ha visszaemlékezel az életedre, akkor láthatod, hogy csak azokban a pillanatokban voltál felhőtlenül boldog, akkor érezted magad jól a bőrödben, ha jelen voltál s élvezted a létezést.

Van egy ősi, vallásos adoma, ami szerint Isten minden  pillanatban meghív téged hozzá: „'Jer és légy velem, légy velem itt és most a mennyek országában!” De te soha nem vagy jelen, hanem a fejedben veszel el, múltbéli történeteidben kószálsz vagy a jövőről álmodozol, s nem hallod meg a most, az éppen most elhangzó hívó szót:  „Jer`, légy velem, légy itt és most!”

Az ítélkezésmentes szemlélődés csodája..

Amikor ítélkezünk, akkor határvonalakat húzunk: "Ez jó, ez meg rossz. Ezt akarom, azt pedig nem akarom. Ez létezik számomra, az pedig nem.”

Minden alkalommal, amikor egy újabb határvonalat húzunk, mindig, amikor egyes dolgokat kívánatosnak minősítünk, miközben másokat elítélünk, akkor a teljes valóság egy kis szeletkéjét magunkévá tesszük, s egy másik szeletét pedig teljesen kizárjuk az életünkből. 

Csak ez a pillanat van, becsüld meg nagyon!

A holnap soha nem jön el. Mindig ma van, és mindig most van. A múlt és a jövő csak emlék és képzelet. Csak az örökkévalóságig tartó jelen pillanat van s ebben a jelen pillanatban van minden, ami valóban létezik s nem csak elmetermék. Ebben a pillanatban van mindened, minden lehetőséged, az életed ebben a pillanatban bontakozik ki. Becsüld meg a mostot nagyon..

Ismered azt a történetet, amelyben az idős bácsi kibabrál a halállal?

Az idős bácsi már nem volt túl jó bőrben, szervei teljesen elhasználódtak. A halál pedig eldöntötte: elmegy érte, s magával viszi. Amikor megérkezett az idős bácsihoz, bekopogott:

– Én vagyok a halál, s érted jöttem.

Az idős bácsi azonban így szólt:

– Ne most. Gyere holnap. Holnap bizt’isten veled megyek. S hogy megpecsételjük ezt a fogadalmat, íme, ideírom az ajtófélfára, hogy „Holnap a halállal megyek!”.

Fel is írta szép kacskaringós betűkkel ezt:

Holnap a halállal megyek.

Vajon miért gondolkodunk kényszeresen? (S mi rá a gyógyszer?)

Vajon miért gondolkodunk úgy, ahogy gondolkodunk? Vajon miért érezzük azokat az érzelmeket, amelyeket érzünk? S vajon miért cselekszünk a legtöbbször gépiesen, tudattalanul?

~

A legbölcsebb belátnunk, hogy elveszünk a gondolatainkban, teljesen belemerülünk a kényszeres gondolkodásba. Fejünkben egy  hang, egy morcos tábornok duruzsol vagy kiabál, kritizál, moralizál, diktál:

belső párbeszédet folytatunk önmagunkkal.

A kvantumfizika újra felfedezi .. Istent!

Dr. Amit Goswami a kvantumfizika egyik atyja, meggyőződése szerint az elsődleges valóság maga a Tudat, s a Tudat teremti az anyagi valóságot. Kvantumaktivistaként határozza meg önmagát, könyveket ír, előadásokat tart, ismeretterjesztő filmekben szerepel. Ilyen meglepő kijelentéseket tesz: "Csak a tudat létezik, és semmi más nincs rajta kívül" vagy "Bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, hogy a tudomány berkein belül újra felfedeztük Istent. A tudat az összes létező alapjának tekinthető, amely egyúttal azonos az ősi szellemi hagyományok Isten-képzetével is", illetve "Az Univerzum a tudatos megfigyelés által válik anyagi valósággá a kvantumlehetőségek halmazából". Az alábbiakban válogatást közlök írásaiból:

Megbocsátás (Ne cipeld magadon a múlt terheit!)

Bizonyára te is ismersz olyanokat, akik egyszerűen imádnak megsértődni, s sértettségükben napokon át duzzogni: „Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy velem így bánjon! Én mindig jó voltam hozzá, de ez a %/!%=%! (tetszőleges trágár szavak) pedig ilyen aljasul elbánt velem! De én majd megmutatom neki!”

A fejünkben rejtőző „kis én”, az egó örül, ha különlegesnek, mártírnak érezheti magát. Lételeme, hogy megsértődjön, és védekezésképpen támadásba lendüljön: az egó értelme a harc.

Életünknek jelentős részét azzal töltjük, hogy egónkat hizlaljuk és a vélt támadásoktól védjük. Vannak, akik bármilyen szó hallatán eltöprengenek: „Vajon mit jelenthet ez számomra? Vajon mit akart mondani rólam? Vajon mi a véleménye rólam?”

Túl sok időt pazarlunk el azzal, hogy sérelmeinken rágódunk, s ezek terhét hosszú időn át magunkon cipeljük.

A hála - kitörés az egó csapdájából

Van egy nagyon hatásos stresszoldó gyakorlat. Nem lehetsz olyan ideges, stresszes  vagy szorongó, hogy pillanatok alatt ne oldódhatnál föl. Amikor a hála érzetét megtapasztalod, amikor szívből-lélekből hálás tudsz lenni a létezésedért, akkor az egós zárkózottságod páncélja megreped, tágra nyilt kapuvá válsz, amelyen át hagyod magadba áramlani a teljes világot. Hálás vagy, s ezzel befogadod magadba a világot. Egós ellenállásod elillan, s betölti lényedet a tudatosság.

Próbáld csak ki:

Tárd szélesre a karjaidat, és végy egy mély lélegzetet. S ahogy a lélegzetet beszívod, érezd ahogy magadba szívod egyúttal a világot is. Érezd a hála érzetét. Akár hangosan ki is mondhatod: „Köszönök mindent. Hálás vagyok, hogy létezem. Örülök, hogy élek. Köszönöm!”

Hogyan írjuk felül elképzeléseinkkel a valóságot?

Ha alaposan megfigyeled a gondolataidat, a gondolatok természetét, akkor kristálytisztán megláthatod, hogy miként ámítjuk tudattalanul önmagunkat. Megfigyelheted, hogy miként írjuk felül gondolatainkkal, elképzeléseinkkel, illúzióinkkal a „kőkemény” valóságot. Felülírjuk azt a valóságot, ami van, azáltal, hogy elképzeléseinkkel azonosulunk.

Amikor így megfigyeled a gondolataidat, tudatos vagy.

A tudatosságod olyan, mint az ég láthatatlan tere, amelyben létrejönnek felhőkként a gondolatok.

Tudod, hogy te nem a jövő-menő felhők összessége vagy, hanem az a tudatos tér, amelyben megjelennek a gondolatfelhők.

Erőltetésektől mentesen, könnyedén figyeled azt, ami a tudatosságod terében felbukkan. Nincs benned gondolat, nem használsz gondolatokat, mert nincs szükséged rájuk a megfigyelés során: egyszerűen csak hagyod, hogy a figyelmed terében megjelenjenek s tovatűnjenek.

Tudatos vagy, jelen vagy, éberen, spontánul, megerőltetés nélkül, természetesen. És figyelsz: befelé is és kifelé is. Nem agyalsz, egyszerűen csak megosztod a teljes figyelmedet a külvilág érzékelése és a belvilág történései közt. Nyitott vagy, befogadod a hozzád érkező érzeteket: látod a környezeted színeit, formáit, hangjait, s teljes élményként magadba fogadod. Megfigyelője vagy annak, ami benned és körülötted történik.

Amint így a gondolatmentes megfigyelő tudatosságban tartózkodsz, pontosan azt látod, ami van. Nem beszélgetsz róla a fejedben, nem indítasz egy belső monológot arról, hogy mi az, mi a neve, milyen tulajdonságai vannak, hogy jó-e vagy rossz, egyszerűen csak tudomásul veszed.

 Elfogadod olyannak, amilyen.

S ekkor valami csoda történik: elillan a dolgok szürke, unalmas volta, helyette minden élénkké, élővé, csodává válik: egy létező csoda-formává, amely kiemelkedik a tudatosság terében.

Aztán egyszer csak valamire rápillantasz. A figyelmed egy tárgyhoz kapcsolódik. Egy tárgyat pillantasz meg, amelyhez személyes történet kötődik: egy emlék, erős érzelmi töltettel. Talán egy ifjúkori könyvet pillantasz meg, amelyet édesanyádtól kaptál, vagy egy nyakláncot, amit kedvesed ajándékozott neked – s ezek megindítják spontán asszociációval az emlékek sorozatát, te pedig elveszel bennük:

„Óh, ez a könyv.. nagyon kedves emlék fűz hozzá. Édesanyámtól kaptam, aki mindig  tündér volt hozzám. Emlékszem arra, hogy a kórházba kerültem, mert megbotlottam s eltörtem a kezem..”

S ahogy így a könyvre tekintesz, kezdetben látod olyannak, amilyen: egy kissé kopott, talán szamárfüles kötetnek, vastag borítóval és kiemelkedő címmel. És tudod, hogy -minden kétséget kizáróan- itt és most szemléled a könyvet. Tudatában vagy annak, hogy itt és most te létezel és egy könyvespolcodon levő könyvet szemlélsz. Nem kell kijelentened, hogy „igen, látom a könyvet”, a könyv megtapasztalásának folyamata spontánul megtörténik, gondolatok nélkül, s te tudsz a könyv megtapasztalásáról.

Aztán hirtelen megjelenik az első gondolat: „Óh.. édesanyám adta azt nekem”, s amint a gondolatfüzérhez kapcsolódsz, úgy már nem is látod többé a könyvet. Most még a könyv képe, érzése és tudomása van a figyelmed középpontjában, majd megjelenik az emlék. Önkéntelenül is felidézed édesanyád mentális képét, s ez a halvány, áttetsző gondolati kép rátevődik a könyv észlelt képére.

Ekkor már a szemeiden is látszik, hogy elbambultál, az emlékeidbe feledkeztél. Szemeid látóterében még ugyan ott van a könyv, de tudatos figyelmedig nem jut el: az, amit te valóságként érzékelsz nem a könyv jelenléte, hanem édesanyád mentális képe.

Egy gondolat, ami spontán asszociációval újabb gondolatokat hoz létre, a gondolatok pedig egymáshoz kapcsolódnak, s így jön létre egy hosszú történet, egy sztori, egy belső film arról, hogy milyen voltál te, milyen volt az édesanyád és mi történt veletek akkor. Szemeid látóterében a könyvespolc van, de nem veszed többé észre azt, hanem gondolatban a kórházban fekszel s fájlalod az eltört csuklódat.

Egymondatos kulcsok (..repülőutak a megvilágosodáshoz)

Hogyha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom egyetlen módszert, amely  elvezet a benned rejtőző szellemhez, tudatossághoz, akkor ez lenne a mondat és ez lenne a módszer lényege is:

Keresd meg a figyelmed forrását!

 vagy

Figyelj a tudatosságodra!

Vagy:

Keresd meg, hogy ki az, aki a szemeiden át szemléli a világát.